Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 4. szám - Cseh Gergő Bendegúz: E-kutatás a titkosszolgálati levéltárban
5 2021/4. ▪ 5 – 11. Cseh Gergő Bendegúz E-kutatás a titkosszolgálati levéltárban Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 2020 decemberében kísérleti jelleggel, majd 2021 januárjától hivatalosan is bevezette e-kutatási szolgáltatását. Az azóta eltelt időszak ha nem is jelent történelmi távlatot, arra mindenképpen alkalmas, hogy a szolgáltatás előkészítésének, a bevezetés körülményeinek és a felmerült dilemmáknak, valamint a rendszer gyakorlati működésének első tapasztalatait rögzítsük és közzétegyük. Közismert tény, hogy az 1990 előtti állambiztonsági/államvédelmi iratok a rendszeres, illetve alkalmankénti, „kampányszerű” iratmegsemmisítések következtében sajnálatos módon meglehetősen töredékesen maradtak fenn: az 1944 és 1990 között különböző néven és szervezeti keretek között működött titkosszolgálatok hozzávetőleg 4600 iratfolyóméternyi iratot hagytak az utókorra, vagy legalábbis hivatalosan ezidáig ennyi anyag került a Történeti Levéltárba. Bár az intézmény illetékességi köre a legutóbbi törvénymódosítás óta már az 1990 után keletkezett nemzetbiztonsági iratokra is kiterjed,1 ilyen anyagok – érthető módon – egyelőre csak igen szórványo san kerültek az ÁBTL őrizetébe. Még egy ilyen – viszonylag csekély mennyiségű – iratanyag is hatalmas kutatói érdeklődést generál ugyanakkor, ha annak megismerése évtizedeken keresztül lehetetlen, vagy csak néhány kiválasztott „kutató” kiváltsága lehetett. (A fokozott érdeklődés további okai között mindenképpen megemlítendő a titkosszolgálatok speciális szerepe, nézőpontja és eszközei, amelyek az általuk képzett iratoknak különös vonzerőt kölcsönöznek, valamint az egyébként is reneszánszát élő családtörténet-kutatás számára kínált egyedi lehetőségek.) Ez a felfokozott érdeklődés több mint háromszáz aktív kutatót, 3-4 ezer kutatási esetet és átlagosan százezer oldalnyi megrendelt fénymásolatot jelent évente. (A fenti adatok nyilvánvalóan „békeévekre” értendők. Az elmúlt időszak járványügyi korlátozásai és a kutatóterem kényszerű bezárása egyedi helyzetet teremtettek e téren is, bár éppen a megrendelt és elkészült fénymásolatok száma – logikus módon – nem csökkent.) Az e-kutatási szolgáltatás kialakítása során figyelemmel kellett lenni néhány olyan jellegzetességre, amelyek az állambiztonsági iratok online előkészítését egyfelől megkönnyítik, másfelől viszont rendkívüli mértékben bonyolítják. 1 A 2017. évi XCIV. törvény módosította az ÁBTL illetékességi körét: ettől kezdve már nem csak az 1990 előtti államvédelmi, állambiztonsági iratok őrzője az intézmény, de az 1990 után létrejött nemzetbiztonsági szolgálatok élő levéltárává is vált.