Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 3. szám - Forrás és érték - Világi Dávid: Hozzászólás az evangélikus iratmentés ügyéhez
42 Levéltári Szemle 71. évf . Ugyanakkor egyelőre ez tűnik az egyetlen járható útnak, s csak remélni lehet, hogy az első gyülekezeteket újabbak fogják követni, s ezáltal az iratanyagok begyűjtése lépésről-lépésre pontosan abban a szellemben valósulhat meg, ami az evangélikus egyházat mindig is jellemezte, azaz helyben, alulról kezdeményezve a változásokat. A folyamatot több tényező is katalizálhatja a közeljövőben. Ezek közül itt csak azokra térek ki, amelyeket a gyűjteményi szakemberek közvetlenül befolyásolhatnak. Fontossági sorrendben első helyre mindenképpen a megindult egyházi digitalizálási program minél szélesebb körű kiterjesztését helyezném. A gyülekezeti anyagok minél nagyobb hányadának digitalizálása valósul meg, annál könnyebb lesz az egyházközségek képviselőinek meggyőzése arról, hogy az eredeti iratokat adják át a gyűjtemények számára, hiszen a digitális másolatok továbbra is rendelkezésükre fognak állni, s azok tárolása és kezelése sokkal könnyebb feladatot fog jelenteni. Szintén nagyon fontos a tárgyalások során a kompromisszumkészség. Lehetnek gyülekezetek, amelyek átadják teljes iratanyagukat1 , lehetnek olyanok, akik ragasz kodnak ahhoz, hogy legalább az anyakönyvek helyben maradjanak2 , s természetesen lehetnek olyanok is, akik még ennél is tágabb körét kívánhatják visszatartani az általuk őrzött anyagoknak. Nyilvánvalóan egy ilyen kompromisszummal mindegyik fél jól jár, hiszen az anyagok jelentős része levéltárba kerülhet, a maradék – vélhetően kis mennyiségű és jellemzően kötetes – anyag pedig már elfér a lelkészi hivatalban, ahol mindenképpen állományvédelmi szempontból kedvezőbb körülmények között lehet tárolni, mint egy templomtoronyban, sekrestyében, templomkarzaton, fáskamrában... Ahogyan írásában Kovács Eleonóra is rámutat, az sem mindegy, hogy milyen begyűjtési javaslattal keressük meg a gyülekezeteket. Központi megőrzésre szeretnénk-e törekedni, vagy decentralizált megoldást preferálunk-e? A magam részéről – a szerzőhöz hasonlóan – mindenképpen az utóbbi elképzelés mellett teszem le a voksomat. S azzal is egyetértek, hogy minden tökéletlensége ellenére rövid távon a már létező gyűjteményi struktúrára kellene a megvalósítás során támaszkodni. Ezzel kapcsolatban azonban felmerül egy újabb dilemma. Az anyagot érdemesebb-e helyben rendezni, s eleve rendezett állapotban beszállítani, vagy fontosabb a minél gyorsabb beszállítás, s a rendezés történjék meg az őrzést vállaló gyűjteményekben? Azt gondolom, hogy főszabályként mindenképpen az előbbi megoldást kellene alkalmazni, mivel az érintett gyűjteményeknek jellemzően nincsen annyi munkatársa, hogy hirtelen rendezni tudnának nagyobb mennyiségben beérkező gyülekezeti irategyütteseket. Ugyanakkor azokban az esetekben, ahol a helyben tárolás nem megoldott, az iratállomány mostoha körülmények között áll, ott indokolt lehet az azonnali beszállítás és a későbbi rendezés sorrendiségének követése. 1 A nálunk őrzött gyülekezeti anyagok közül ilyen a bőnyi. 2 A nálunk őrzött gyülekezeti anyagok közül ilyen az ajkai, a szákszendi, a téti. Világi Dávid
