Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 2. szám - Műhelymunkák - Nagy Ágnes: A magánélet dokumentációs univerzuma Elméleti megfontolások és gyakorlati tapasztalatok a magániratgyűjtés terepén
75 2021/2. ▪ 56 – 81. világnézetét, a politikai-ideológiai rendszerrel kapcsolatos magatartását és múltértelmezését tükröző, a háború témájához kapcsolódó írásaiban is. Ily módon az irathagyaték annak a példája, hogy a családtörténetnek a nemzeti történelem politikailag terhelt eseményeihez kapcsolódó fejezete a család után maradt írott nyomokban tetten érhető ugyan, azonban a jelzésszerű jelenlét mellett a konfliktusokkal, elhallgatással teli jelleg éppen az írott nyomok töredékességéből, hiányából olvasható ki. Az iratok megőrzésében megnyilvánuló emlékezetnek szerkesztett, azaz választásokon, értékrendeken alapuló mivolta mutatkozik meg egy olyan családi fondban is, ahol négy generáció jelenik meg hátrahagyott irataival.57 A család jellegzetessége minden generációban a kiemelkedő nyelvtudás, a nemzetközi és elitkapcsolatok formájában jelenlévő kulturális és társadalmi tőke szerepe, amely családi minta a politikai rendszerek változásától függetlenül is képes volt működni a 20. század során. Véletlen-e, hogy egy olyan női felmenőt, aki után iratok nem, csak fényképek őrződtek meg, a fennmaradt fényképek legtöbbje írországi, illetve angliai tanulmányai közepette ábrázolja a 20. század elején?58 Vajon nem a családot hosszú távon jellemző értékrend, habitus ölt-e testet az e fényképeknek tulajdonított és megőrzésükben megnyilvánuló fontosságban? A tény, hogy a nemzetközi tapasztalatok egybevágnak a sajátunkkal, csak megerősíti az ilyen irányú felismeréseket. A múlt a családi irathagyatékok keretei között is – az iratok részbeni vagy teljes szelektálásával, a részleges megőrzés vagy a teljes megsemmisítés szándékával – beavatkozás, manipuláció tárgyává válhat. 59 E beavatkozások révén válik lehetségessé az írott múlt struktúrájának és tartalmának átformálása például egy adott családi ág vagy családtag emlékezetének háttérbe szorításával, olykor egyenesen megsemmisítésével, vagy bizonyos kapcsolatok és tartalmak elrejtése révén. Ugyanezen jelenség alátámasztására Arianne Baggerman történész, a 19. századi önéletírások gyűjtésével és leírásával foglalkozó holland kutatócsoport tagja ír le egy esetet. Egy hetvennégy éves holland könyvkiadó-tulajdonos 1822-ben készített önéletírásában számos oldalt szentelt eljegyzésének. Az eseménynek tulajdonított jelentőség nemcsak ebben nyilvánult meg, hanem leendő feleségéhez írt szerelmes leveleinek selyemszalaggal átkötött kis csomag formájában történt megőrzésében is. Ugyanakkor a házasságban született, tíz életben maradt gyermek közül az egyetlen, aki után alig maradt irat, mindössze egy születési értesítő és egy számla, mentális problémák miatt intézetbe küldve kikerült a család életteréből. 60 Mindez nem véletlen: ahogy személye a felejtés tárgyává vált és kiesett vagy tudatosan hagyták kiesni a családi emlékezetből, úgy veszett el életének írott lenyomata is. 57 Az iratmegőrzés és az emlékezet szerkesztett mivolta közötti összefüggésre utal: Baggerman, 2002: 168. A négygenerációs családi fondot lásd: BFL XIII.76 Ágotai család iratai. 58 BFL XIII.76 Ágotai család iratai. Grüneberg Johanna fényképei 1919-ből. 59 Assmann, 1999: 23. 60 Baggerman, 2002: 168–169. A magánélet dokumentációs univerzuma
