Levéltári Szemle, 71. (2021)
Levéltári Szemle, 71. (2021) 2. szám - Forrás és érték - Szendiné Orvos Erzsébet: „…a Valamikort konzerválni, hogy az Igaz, igaz legyen…” Szabó Magda írásainak hiteles forrásai
21 2021/2. ▪ 18 – 41. Sajnos, 1604-ből nem maradt fenn magisztrátusi jegyzőkönyv, így e forrástípusból nem tudhatjuk, hogy a városi tanács milyen intézkedéseket hozott, hogy megmentse szenátorának életét. Fennmaradt viszont Bartha Boldizsár krónikája15 , amely 1564–1664 között írja le a város történetét. A krónika szövegét Szabó Magda is olvasta Szűcs István „Debrecen szabad királyi város története” című művében. 16 A történelmi téma megtalálása után azonban még hosszú út vezetett a dráma megírásáig: „Évekig dolgoztam ezen a darabon. Kötetek hosszú sorát olvastam hozzá. Nagyon akartam valamit már régóta, ami csak a városé.”17 Kétségtelenül nagy mű született. De sikerült-e Szabó Magdának a művészet eszközeivel hitelesen megjeleníteni a kort, a szereplőket, a történelmi eseményeket? Erről Balogh Istvántól kaphatunk választ. Az írónő természetesen a színdarab megírása előtt számos kérdésben kikérte a történész véleményét, a kész mű kapcsán pedig kíváncsi volt, hogy hogyan reagál a tudós a történelmi adatok esetleges „ferdítésére”. Úgy vélte ugyanis, hogy „az írónak joga van olyan témát választani, és úgy megírni, ahogy gondolja. A történésznek meg az a dolga, hogy a tényeket kutassa.” 18 A történész pozitívan állt a kérdéshez. Az 1973 októberében kelt levél 19 szerint Pista bácsi már a Kiálts, város! debreceni premierje után megfogalmazta véleményét a darabról. A levélben Balogh István kifejezi háláját a színdarab megszületéséért, ugyanakkor lényegében összegzi jelen tanulmányom mondanivalóját: „A történeti hitel más, mint az írói hitel! Amit egy történetíró adatok hiányában csak sejthet, vagy magánvéleményként adhat elő, [...] arra az írónak szabadsága van. Ha a kettő találkozik, nagy mű lesz belőle, és itt a találkozás sikerült.” Szabó Magda nemcsak rekonstruálni akarta Debrecen történetét, hanem felhívni a ma élők figyelmét arra is, hogy mennyire fontos a múlt eseményeinek kutatása, hiszen óhatatlanul meghatározza jelenünk történéseit. Nagyon izgatta az, hogy hogyan fogadja majd a darabját a debreceni közönség, s különösen az ifjúság. Attól nem tartott, hogy nem értik meg a drámát, inkább az érdekelte, hogy „vajon elhúzódó névtelen útnak elnevezését kérik. A múzeum igazgatójának meghallgatásával a Polgármester azt javasolja, hogy [...] Borzán Gáspár utcára neveztessék el [...] Borzán Gáspár 1604-ben tanácsbeli ember volt, akit a Bocskai által megvert Barbián Jakab hadának kalauzául rendelt ki Portörő Jakab tanácstaggal együtt a város főbírája. Minthogy Barbián német hadai Bocskai tilalma következtében Debrecen városától sem pénzt, sem élelmet nem kaptak, a két tanácstagot börtönbe vetették és megkínozták úgy, hogy a kínzás következtében Borzán Gáspár meg is halt. Az egykorú írások szerint az egész város megkönnyezte a derék férfiút.” 15 Bartha, 1984: 15. A krónika eredeti kézirata nem ismert. Legkorábbi nyomtatott másolata a Debreceni Református Kollégiumban található (R 125/a), amely az eredeti helyesírás megtartásával íródott. 16 Szűcs, 1870: 234– 237. 17 Márkus, 1973: 5. 18 Szurmainé, 2007: 109. 19 MNL SZSZBML XIV. 67. 12. Szabó Magda. 1973. október 18. ...a Valamikort konzerválni...
