Levéltári Szemle, 70. (2020)

Levéltári Szemle, 70. (2020) 1. szám - Cseh Gergő Bendegúz: Beszámoló a Levéltári Szakfelügyelet 2019. évi munkájáról és ellenőrzési tapasztalatairól

6 Levéltári Szemle 70. évf . ■Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára (Budapest) ■Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Levéltára (Budapest) ■Baptista Levéltár ■Evangélikus Országos Levéltár ■Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltára ■Orosházi Evangélikus Gyülekezet Levéltára ■Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár ■Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség Levéltára ■Kecskeméti Református Egyházközség Levéltára. A vizsgálatokról készült jelentéseket a levéltár vezetőjének esetleges kiegészítő vé­leményével együtt a szakfelügyelők megküldték a vezető szakfelügyelőnek, aki azt – saját megjegyzéseivel együtt – továbbította a levéltár fenntartójának. Az év során alapvetően az éves Ellenőrzési Tervben megfogalmazott vizsgála­tokat végezte el a szakfelügyelet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendkívüli vizsgálat lefolytatását egy alkalommal rendelte el. Ez utóbbi esetben a görögkatolikus Nyíregyházi Egyházmegye levéltár-alapítási kérelmével kapcsolatban végzett helyszí­ni ellenőrzést és adott véleményt a vezető szakfelügyelő. (Ez esetben mind az infra­strukturális, mind pedig a személyi feltételek megfeleltek a R. előírásainak.) A levéltári szakfelügyelet másik fontos feladatköre a levéltári selejtezések ellen­őrzése és jóváhagyása. 2019-ben összesen 37 esetben érkezett selejtezési terv, illetve selejtezési jegyzőkönyv az illetékes szakfelügyelőkhöz (alkalmanként több is), akik ezt véleményezték (szükség esetén ellenőrizték vagy módosításukat kezdeményezték), majd a jogszabályoknak megfelelő terveket és jegyzőkönyveket javaslatukkal együtt továbbították jóváhagyásra a vezető szakfelügyelőnek. Az elmúlt évekhez képest az átlagosnál magasabbnak tekinthető ez a szám, hiszen 2016-ban 20, 2017-ben 36, 2018-ban pedig 44 alkalommal érkezett selejtezési terv vagy jegyzőkönyv a szak­felügyelethez. Pénzügyi hátterét tekintve a Levéltári Szakfelügyelet 2015 óta lénye­gében változatlan költségvetési forrással rendelkezik: működésének költségeire az EMMI által biztosított, évi cca. 12 millió Ft-os támogatás szolgál, amely összeg nagyobb részét, hozzávetőleg 10,35 millió Ft-ot a szakfelügyelők díjazása és ezek járulékai teszik ki, belföldi utazási költségekre pedig 283 ezer Ft-ot használt fel a szakfelügyelet. A fenti keretek között a Levéltári Szakfelügyelet pénzügyi helyzete és infrastrukturális ellátottsága a Magyar Nemzeti Levéltár együttműködésének kö­szönhetően az év során – az előző éveknek megfelelően és azon a szinten – rendezett volt, bár a szakfelügyelet díjazása az elmúlt két ciklusban változatlan mértékű volt. A szakfelügyelet adminisztrációs feladatait továbbra is a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa, Morvay Diána látja el. Cseh Gergő Bendegúz

Next

/
Oldalképek
Tartalom