Levéltári Szemle, 70. (2020)

Levéltári Szemle, 70. (2020) 4. szám - Kovács Eleonóra: 70 éves a Levéltári Szemle

19 2020/4. ▪ 5 – 21. „A Kulturális Örökség Minisztériuma és a Magyar Országos Levéltár sem vállal­kozott szakmai folyóiratunk kiadására, így választani kellett: megszűnik a Levéltári Szemle, vagy az Egyesület felvállalja a kiadását. A választmány egyhangúlag foglalt állást a kiadás vállalása mellett, hiszen a magyar levéltárosok zömét tömörítő Egye­sület nem engedheti meg a nagy- és szépmúltú lap kimúlását.” – olvasható Erdmann Gyulának, a Magyar Levéltárosok Egyesülete akkori elnökének 1999/1. számban megjelent beköszöntőjében.22 Ekkor Radics Kálmán vállalta a főszerkesztői teendő ­ket a Böőr László, Erdős Ferenc, Sölch Miklós, Szögi László alkotta szerkesztői csa­pattal. Az egyesületi kiadást egy év elteltével már a MOL (később Magyar Nemzeti Levéltár, MNL) is támogatta, majd 2006-ban az Önkormányzati Levéltárak Taná­csa (ÖLT), majd utódszervezete a Megyei és Városi Levéltárak Vezetőinek Tanácsa (MVLVT), jelenleg Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsa (MLVT) csatlakozott társkiadóként. (A folyóirat jelenleg is e hármas kiadói együttműködés keretében működik és jelenik meg.) Az egyesületi kiadással párhuzamosan valamelyest több hír, tudósítás, egyesületi beszámoló jelent meg (MLE választmányi ülések beszámolója is), s többször közre­adták az MLE vándorgyűlésen elhangzott előadásokat is. A 90-es évek új témái kö­zött megjelentek a – sok levéltárat érintő – kárpótlási ügyek tapasztalatait közre­adó tanulmányok, s egyre gyakrabban kaptak helyet a levéltári leírás, szabványosítás – nemzeti és regionális szintű – problémái. 2000-től a lap stratégiáját meghatározó, a szerkesztőséget képviselő, a szerkesztő­ség munkáját összefogó főszerkesztőt az MLE, az egyes számokat összeállító felelős szerkesztőt a MOL delegálta. A szerkesztőség öt tagját az MLE Választmánya válasz­totta meg. A 2000-es években viszonylag hosszabb ideig, 2000–2005 között volt fő­szerkesztő Böőr László. Ekkor mindvégig Katona Csaba látta el a felelős szerkesztői feladatokat; a szerkesztők: Dominkovits Péter, Horváth J. András, Radics Kálmán, Sölch Miklós, Szögi László (2000-ben), Horváth Erzsébet (2001–2004). A 2004/1. számtól a szerkesztőség új összetételben működött tovább: Dominkovits Péter, Kenyeres István, Mózessy Gergely, Rózsa György Gyula, T. Varga György, 2005-ben Ólmosi Zoltán is a szerkesztőség tagja. Az Országos Levéltárban, valamint a megyei levéltárakban dolgozó szerkesztők mellett Szögi László személyében a felsőoktatási intézmények levéltárosai, Horváth J. András, Kenyeres István az önkormányzati levéltárak, Horváth Erzsébet és Mózessy Gergely egyházi levéltárak munkatársaiként voltak jelen a szerkesztőség soraiban. 2001-ben a lap arculatváltáson esett át: a korábbi halványkék, a borítón mindig más képet felvonultató folyóirat borítója állandósult, s rá egy oklevél fotója került. Ebben az időszakban jó darabig színes iratmelléklettel és a hozzá kapcsolódó for­rásközléssel jelent meg minden lapszám. A korábbi rovatok változatlanul működtek, 22 Erdmann Gyula: Beköszöntő. Levéltári Szemle 1999. 1. sz. 2. 70 éves a Levéltári Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom