Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 1. szám - Műhelymunkák - Laczlavik György: A Károlyi Kutatócsoport a Magyar Nemzeti Levéltárban
35 2019/1. Laczlavik György A Károlyi Kutatócsoport a Magyar Nemzeti Levéltárban 2017. október 4-én a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban megalakult a Károlyi Kutatócsoport, amelynek célja, hogy a család történetével kapcsolatos kutatásokat a lehetőségek szerint tovább tágítsa mind időbeni, mind területi és módszertani szempontból, továbbá hogy a família korokon átívelő mecenatúráját, épített örökségét, politikai, társadalmi és kulturális tevékenységét állítsa a tervezett történeti és művészettörténeti kutatások homlokterébe. Az ilyen irányú kutatások nemcsak azért kiemelkedően hasznosak, mert Magyarország egyik legrégebbi nemesi családjának tagjai elkerülhetetlenül fontos szerepet játszanak évszázadok óta az ország történelmében, hanem azért is, mert a nagy számban fennmaradt források feltárása jelentősen bővítheti nemzeti történelmi ismereteinket. A kutatócsoport tagjai között Károlyiakkal foglalkozó történészek 1 mellett közgyűjtemények vezetői 2 , levéltáros szakemberek 3 és fiatal kutatók 4 is helyet kaptak, nem csak Magyarországról, hanem határainkon túlról is. A kutatócsoport vezetője, jelen sorok írója, Laczlavik György, titkára pedig Bakó Zsigmond lett. A kutatócsoport természetesen nem a semmiből született. A Károlyi család történetével, az egyes családtagok életével, kastélyaikkal, birtokaikkal már régóta foglakoztak – és szórványosan foglalkoznak ma is – különböző kutatóintézetekben, közgyűjteményekben, így levéltárakban is. 2005-ben a Károlyaik voltak a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Levéltár (továbbiakban: SZSZBML) levéltári napjainak egyik központi témája, a nagykárolyi Károlyi kastélyban több előadás is elhangzott. Akkor felmerült a kutatások összehangolásának igénye, melyről az SZSZBML munkatársaival szinte minden évben egyeztettünk. A Károlyiak Szatmár vármegyében betöltött szerepe, illetve az Országos Levéltár által őrzött mintegy 300 ifm terjedelmű Károlyi levéltár megmagyarázza a két intézmény érdeklődését a család iránt. Az egyeztetetéseket a közlemúltban tettek is követték. 2016. szeptember 19-én Nyíregyházán megrendezett „ A Károlyi család történetének kutatási lehetőségei ” című műhelykonferencián megfogalmazódott egy olyan kutatócsoport létrehozásának igénye, amelyben 1 Többek között Bara Júlia, Fazekas Rózsa, Kovács Ágnes, Mészáros Kálmán, Zsoldos Ildikó. 2 Szatmár megye: Hágó Nándor Attila, Szőcs Péter Levente; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Kujbusné dr. Mecsei Éva, Mohácsi Endre. 3 Vágsellyéről Novák Veronika. 4 Mások mellett Avar Anton, Csorba Noémi, Sárhegyi Tamás, Schmidt Anikó. MŰHELYMUNKÁK