Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 4. szám - Műhelymunkák - Mákos Judit – Szabóné Maslowski Madlen: Fókuszban a papír. Beszámoló az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára tematikus foglalkozásairól
73 2019/4. nére ezt csak a fenntartás első évében sikerült megoldani, a második év végén megdöbbenéssel szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a 20 fős csoportot kísérő pedagógus saját költségéből fizette ki több alkalommal a diákok menetjegyét. Másik ilyen kitétel volt az, hogy be kell vonni legalább egy, hátrányos helyzetű gyermekek iskolai nevelésével foglalkozó tanintézményt. A mi esetünkben a 6 együttműködőből 4 felelt meg ennek a kritériumnak, ebből egy készségfejlesztő, speciális szakiskola, egy pedig tanulásukban akadályozott gyermekeket, fiatalokat oktató szakközép- és szakképző iskola volt. A tematika kialakítása során figyelembe kellett venni, hogy a célcsoport a pályázati kiírásnak megfelelve eltérő képességekkel és tudással fog rendelkezni, ezért amellett, hogy úgynevezett „könnyű” és „nehéz” témaköröket állítottunk össze, még ezeken belül is mindig a résztvevő csoport igényeihez alakítottuk, aktualizáltuk a foglalkozások hangvételét, tartalmi elemeit. 3 A 6 év alatt megtartott 126 foglalkozáson összesen 2161 diák vett részt. Ha össze szeretnénk foglalni, mit is nyert ezzel a pályázattal a levéltár, illetve az abban részt vállaló kollégák, akkor a szokásos és hivatalosan is hangoztatott válaszokon túl – úgy mint: növelte a levéltár társadalmi elismertségét, az oktatási intézményekkel való sikeres együttműködést; hozzájárult a tanulók sokoldalú személyiségfejlesztéséhez, kompetencia alapú oktatásához, tehetséggondozásához, identitásuk megőrzéséhez – fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a programsorozat címében megjelenő nyitás valóban megtörtént. Nyitottakká váltunk arra, hogy a levéltári órákat a csoportok sajátosságainak illetve esetenként a pedagógusok kérésének megfelelően (át)alakítsuk, súlyozzuk, valamint arra, hogy a komfortzónánkból, azaz a levéltár épületéből kimozdulva oktatási intézményekben is tartalmas foglalkozásokat tudjunk tartani. A pályázat megvalósításának, illetve fenntartásának 6 éve alatt javultak adaptálódási képességeink, azaz rugalmasabb és kreatívabb a viszonyulásunk a feladatokhoz, hatékonyabban megy a csapatmunka és élénkebben reagálunk a kínálkozó új lehetőségekre. Mindezeknek egyenes következményei az elkövetkezőkben ismertetett események. Szakmai párbeszéd – levéltár-pedagógiai tapasztalatok Környezetvédelmi programunknak és a levéltárak közt elsőként elnyert európai uniós pályázatunknak köszönhetően az országos hatókörű levéltári szakmai rendezvényeken az épp szárnyait bontogató és önmagát újradefiniáló levéltár-pedagógia úttörőinek egyikeivé váltunk. 2013-ban Esztergomban TÁMOP pályázatunkról és témanapjainkról, 4 míg 2014-ben Szekszárdon gyakorlatcentrikus foglalkozásainkról, a gyerekek képesség- és kompetencia fejlesztéséről tartottunk előadást a Magyar 3 Fülöp–Mákos–Szabóné, 2013: 58. 4 Boross–Hermann–Somfai, 2013: 90. Fókuszban a papír