Levéltári Szemle, 69. (2019)

Levéltári Szemle, 69. (2019) 4. szám - Műhelymunkák - Pál Ferenc: „Játsszunk levéltárosost!”

63 2‍0‍1‍9‍/‍4‍.‍ A másik népszerű óránk a „Változások évszázada. Vas vármegye arculatának változása a 18-19. században”. Vas megyében nem sok falut kellett újjáalapítani, itt a török pusztítás nem hagyott olyan markáns nyomokat, mint az ország keleti vagy déli részén. Egy-két új telepítésű község azonban így is megtalálható a megyé­ben, és így egy úrbéri térkép és az első katonai, valamint a kataszteri térkép segítsé­gével bemutatható a táj változása, a település szerkezetének alakulása, sőt, egy-két példa alapján még néhány mezőgazdasági művelési módszerre is rá lehet világítani. A kutatótábor magyar oldala szervezésének feladata csak kétévente jut a Vas Me­gyei Levéltárra. Itt az addigi tapasztalataink alapján új alapokra helyeztük az adat­gyűjtés módját és formáját. A táborban a falukutatás már nem játék, hanem kifeje­zetten komoly tudományos munka. Éppen ezért a diákok kiválasztása sem egyszerű. Megfelelő tanulmányi eredmény, történelem iránti érdeklődés elengedhetetlen a részvételhez. Annak érdekében, hogy a kutatáshoz a diákok kellő alapokat szerez­hessenek, a magyar oldal munkáját egy ismeretterjesztő előadás megtartásával kezd­jük, amellyel kettős cél vezérel minket: egyrészt megpróbáljuk elnyerni a helyiek bi­zalmát, másrészt a diákokat megismertetjük a községről elérhető szakirodalommal és ismerettel. A diákokat a lehető legkisebb csoportokra bontjuk, s a falubeliekkel a tábor előtt összeállított kérdéssor alapján interjút készítenek, azt jegyzetelik, s ők végzik a szkennelés, valamint a fotózás feladatát is. (A tábor szlovén oldalán a kol­légák eredeti iratokat kölcsönöznek, amelyeket a program végén szkennelnek, majd visszaadják.) A digitalizálás során elsősorban a fotóanyagra koncentrálunk, részben azért, mert eleve kevesebb iratanyag áll rendelkezésre a családoknál, másrészt pedig mert a lakosokat jobban érdekli a képanyag, mint a szöveges dokumentum. A tábor hagyományosan közös kiállítással zárul. Itt, ha van rá lehetőség az össze­gyűjtött digitális anyagot molinóra nyomtatva állítjuk ki, amelyre a szöveget a gye­rekekkel közösen írjuk meg; ha nincs, úgy a digitális fotókat előhívjuk, s azok segítségé­vel rendezzük be tárlóinkat. A tábor nemcsak, hogy mélyíti a résztvevők történelmi ismereteit, és valóban részeseivé válnak egy komoly kutatómunkának, de fejleszti a diákok szociális készségét is, hisz amellett, hogy általában idős emberekkel készítjük interjúinkat, számos érdekes helyzetbe kerülünk, ahol – bár felügyelet mellett, de – szükség van a gyerekek szociális és kommunikatív készségeire is. A szemléletváltás és a jövő A levéltári foglalkozások megtartása és irányítása sokáig egyfajta kiegészítő, margi­nális részként szerepelt a levéltárak munkabeszámolóiban. E tekintetben a változást az európai uniós pályázati források, s mellette a szolgáltató levéltárak fogalmának és igényének megjelenése hozta meg. „Játsszunk levéltárosost!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom