Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 3. szám - Mérleg - Folyamatosság és változás. Egyházszervezet és hitélet a veszprémi püspökség területén a 16–17. században. (Siptár Dániel)
91 2019/3. között megrajzolt ív nagyon széles, és a korábbi szakirodalomból is jól ismert témákon húzódik keresztül: ez esetben is a reneszánsz főpapságtól a protestáns könyvkultúráig és művelődésig jutunk el. Mégsem a „megszokott” nézőpontok szerint és beállításban tárul fel a korszak története, mivel a szerzők – ha nem is egységes színvonalon – úgy rakják ki mozaikkockákként annak egy eddiginél objektívebb képét, hogy küzdelem helyett folyamatként ábrázolják. A hét írást tömörítő első tematikus egység a veszprémi püspökség 16. századi viszonyait fentről lefelé haladva ábrázolja. Ennek első három tanulmánya az 1500-as évek püspökeiről szól, ezért az illetők életútjából adódóan alig érinti az egyházmegye mint terület és intézmény történetét. Nemes Gábor indítja el az említett ívet, amikor kiindulási helyzetként az egyházmegyét a század elején kormányzó, elsősorban diplomáciai és hadi tevékenységet végző spanyol Pietro Isvalies bíboros, veszprémi püspök életrajzát óriási forrásanyagot megmozgatva mutatja be. 1 Az emellé összeállított adattár a püspök magyarországi, főleg itáliai humanista jogászokból álló hivatalnoki karának archontológiáját tartalmazza az egyes személyekhez kötődő oklevelek lelőhelyének megadásával, sőt többük aláírásának megjelenítésével. Az íven tovább haladva Laczlavik György az 1511–1549 közötti veszprémi püspököket mutatja be részletesen, szintén széles forrásbázisra alapozva: ők már nem külföldi, de még szinte kizárólag az országos politikával foglalatoskodó, pártharcokban érintett, zavarosban halászó, hatalmaskodó magyar egyháziak voltak, akik elődjükhöz hasonlóan szintén vikáriusok által igazgatták az egyházmegyét. Végül Fazekas István a század második felének még mindig javadalomhalmozó és nem helyben rezideáló, de már főpapi erényeket is megcsillantó püspökeiről jórészt bécsi források alapján rajzol kollektív életrajzot. Részletesebben foglalkozik Köves András püspökkel, aki Oláh Miklós kortársa és a katolikus reformnak hozzá hasonlóan aktívabb képviselője volt, és akire a leginkább jellemző a század második felében működő veszprémi püspököknek tulajdonítható legfőbb érdem: a majdani megújulás anyagi alapjai egy részének megőrzése vagy megteremtése, illetve Sümeg mint egyházmegyei központ kiépítésével ezek biztonságba helyezése. A következő két tanulmány a római egyház hierarchiájának alsóbb lépcsőfokai felé kalauzol minket, bár nem törekedve annak teljes átfogására. Bilkei Irén, a mára vitatottá vált kifejezéssel szólva, az egyházi középréteggel, azaz a káptalani papsággal foglalkozik, amikor a zalai hiteleshelyek Mohács utáni sorsát, az anyagukban megjelenő új témákat – török hódítás, hatalmaskodás, rabság, reformáció – foglalja össze saját korábbi forráskiadványai és kutatásai alapján, azok egyfajta összegzéseként. 1 Római, modenai és budapesti levéltári anyagok mellett 38 forráskiadvány felhasználásával készült a tanulmány, melyet 6 oldalas irodalomjegyzék egészít ki. MÉRLEG
