Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 3. szám - Műhelymunkák - Haraszti Viktor: Adatvédelem és nyilvánosság – ismét. A levéltári kutatás jogi szabályozásának szakítópróbája: a Kiss-ügy
80 Levéltári Szemle 69. évf . A perbeli esetben a „Kiss László” név megjelölése önmagában egy konkrét természetes személy azonosítására nem alkalmas, melynek folytán alaptalanul hivatkozott arra az alperes, hogy a kapcsolat „egy lépésben" helyreállítható volt, melyet a felperesnek fel kellett volna ismernie. Mindezek alapján a felperes helyesen hivatkozott arra, hogy az alperes a perbeli esetben olyan kiterjesztően értelmezte a személyes adat és bűnügyi személyes adat fogalmát, és minősítette a teljes ítéletet (avagy a határozatból nem kiolvashatóan ítéleteket) kizárólag az adott kutató adott kérelme szempontjából, azaz szubjektív tudattartalomtól függően bűnügyi személyes adatnak, amely értelmezés és az alperes által elvárt adatkezelői »vizsgálati kötelezettség« nem felel meg az Infotv. 3. § 2. és 4. pontjában foglaltaknak.” Majd így folytatódik az ítélet: „Az Ltv. 24. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt anonimizálás megvalósíthatóságát a jogszabályszöveg nyelvtani értelmezése alapján a bíróság álláspontja szerint a kutatás szempontjából kell értelmezni, azaz a kutatás anonimizált másolattal akkor valósítható meg, ha az nem jár annak a sérelmével, hogy pl. a szöveg összefüggései, a tényállás már nem rekonstruálható, illetve a védendő adatok felismerhetetlenné tétele nem eredményezi az adott szöveg torzítását, meghamisítását. A kérelem elbírálása tekintetében a felperesnek nincs jogszabályi felhatalmazása arra, hogy bármilyen módon minősítse a „kutatót,” illetve minősítse a kutatási tevékenységet abból a szempontból, hogy az adott irat tartalmának megismerése „fontos a hatályos jogszabályok alkalmazása szempontjából” A fenti értelmezéstől függetlenül, az Infotv.-nek való megfelelés szempontjából vizsgálandó az, hogy az anonimizálás nem megfelelő elvégzése – és nem a kutató eleve meglévő ismeretei – okán a kutató, illetve bárki a konkrét természetes személy (érintett) és az anonimizált irat közötti kapcsolatot megteremthette-e, azonban az alperesi megállapítás a fentiek szerint nem ezen, hanem a kutató szubjektív tudattartalmán, összességében azon alapult, hogy a kutató eleve információval rendelkezett a perbeli ítélet (helyesen ítéletek) érintettjeiről. Az alperes a jelen esetben – a felperes megalapozott hivatkozása szerint – semmilyen módon nem vizsgálta a kutató rendelkezésére bocsátott anonimizált iratot, melynek kapcsán csak általánosságban állította, de a konkrét esetben történő érvényesülését nem vizsgálta annak az egyébként a felperes által nem vitatott ténynek, hogy az anonimizálást nem csak a névadatok tekintetében kell megvalósítani, hanem számos egyéb, az azonosítást lehetővé tevő körülmény (bűncselekmény helyszíne, az elkövető monogramja) tekintetében is.” És a Bíróság végső következtetése: „A fentiek alapján a bíróság megállapította, hogy az alperes az Ltv. 24. § (2) bekezdés a) pontjának helytelen értelmezése és a rendelkezésre bocsátott iratok (1962-es ítélet helyett két ítéletet érintő 13 anonimizált oldal) tekintetében helytelenül megállapított tényállás alapján jutott arra a következtetésre, hogy a felperes Harasz? Viktor
