Levéltári Szemle, 69. (2019)

Levéltári Szemle, 69. (2019) 3. szám - Kenyeres István: Budapest Főváros Levéltára stratégiai fejlesztési terve 2019–2023

33 2‍0‍1‍9‍/‍3‍.‍ Felmerülhet a kérdés, hogy miért tekintheti feladatának a BFL határon túli prog­ramok lebonyolítását? Úgy vélem, hogy a magyar nemzet fővárosa levéltárának adottságai, szakembergárdája, infrastruktúrája és probléma-kezelő képessége, kül­detésnyilatkozata nemcsak predesztinálja, hanem egyfajta kötelességévé is teszi az intézmény számára, hogy tudását, erejét a határon túli társintézményeink támogatá­sára is fordítsa. E tekintetben nem lehet döntő, hogy az adott levéltár városi, állami vagy egyházi fenntartásban működik. Ezekre a projektekre mindig kerestünk és ta­láltunk külső finanszírozót, pályázati forrást. Az együttműködések keretében létre­hozott eredmények pedig sok esetben a BFL szakmai programjait (pl. Hungaricana bővítés) is szolgálták. A szakmai tapasztalatok átadására – tudástranszfer keretében – Beregszászon, Zentán, Újvidéken több alkalommal is sor került, a BFL munkatársai helyszíni, gyakorlatorientált képzéseket tartottak, főképp állományvédelmi és levéltár­pedagógiai területen. 45 Újabban lett meghatározó partnerünk a Hungaricanát fenntartó Országgyűlési Könyvtár is. Közösen szervezzük a Hungaricana továbbfejlesztését, részt veszünk az ezzel kapcsolatos szakmai rendezvényeken. Természetesen a fővárosi társintézményeinkkel, a BTM-el, a FSZEK-al és a Fő­városi Állat- és Növénykerttel is együttműködünk. Eddig is szorgalmaztam a közös projekteket, és mindegyik társintézményünkkel valósítottunk is meg ilyet kiállítások és más tudományos együttműködések keretében. A jövőben az Időgép, a Városliget­történet projektünk, a Budapest 150. évfordulójára elkészítendő városmonográfia újabb lehetőséget kínálnak a még szorosabb szakmai együttműködésre. 7. Vízió: a BFL 2023-ban Végül érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy összességében hova kívánunk el­jutni 2023-ig. Szeretném, ha a BFL eddig kivívott szakmapolitikai pozícióját hazai és nemzetközi szinten tovább tudnánk erősíteni. A ciklus végére szeretném elérni, hogy a BFL infrastruktúráját meg tudjuk újítani, az informatikai rendszerünk (storage, mentőrendszerek, szerverek, belső hálózat, nyilvántartó és archiváló szo?verek) pedig az öt év múlva elvárt követelményeknek is meg tudjon felelni. A Főváros által biztosí­tott beruházási forrásból a raktárkapacitás növelési programunkat és ezáltal a közép­távú iratgyarapítási terveinket is meg tudjuk majd valósítani. A raktár- és az e-le­véltári kapacitás az alapja annak, hogy az iratképzők megbecsült partnerei legyünk mind a papír- mind az elektronikus iratátadások során. Van egy vízióm arról is, hogy Magyarországon megoldjuk az egyik legnagyobb megoldatlan szakmai problémát, a tömeges fertőtlenítés kérdését. Szeretném elérni, hogy rendezési munkálataink 45 Ld. például: A restaurálás alapjairól. Nemzetközi levéltáros találkozó Zentán. Magyar Szó, 2016. no ­vember 25. https://www.magyarszo.rs/hu/3223/vajdasag_zenta/156649/A-restaur%C3%A1l%C3%A1 s-alapjair%C3%B3l.htm (A letöltés ideje: 2019. május 30.) A BFL stratégiai fejlesztési terve 2019–2023

Next

/
Oldalképek
Tartalom