Levéltári Szemle, 69. (2019)

Levéltári Szemle, 69. (2019) 3. szám - Kenyeres István: Budapest Főváros Levéltára stratégiai fejlesztési terve 2019–2023

31 2‍0‍1‍9‍/‍3‍.‍ szonyt alakítottunk ki több budapesti és Budapest környéki iskolával, akik tanuló­ikat rendszeresen hozzák foglalkozásainkra, amelyek mindenki számára nyitottak, bárki érdeklődhet irántuk, a BFL honlapján a szükséges információkat naprakészen tartjuk. Nagy előrelépés volt az is, hogy a Főváros célzott támogatást nyújt ezen prog­ramjaink megvalósításához. 2018-tól 1 fő létszámfejlesztést kaptunk a Fővárostól kifejezetten levéltár-pedagógiai munkakör létrehozására, ezzel megnyílt az út a levél­tár-pedagógia magasabb szintre emelése előtt. 2020-re tervezzük a levéltár-pedagógiai funkcionális stratégia kidolgozását is. 6.12. Nemzetközi és hazai kapcsolatok stratégiája A BFL továbbra is igyekszik széleskörű nemzetközi együttműködések kialakítására, elsősorban a Kárpát-medencei (városi) levéltárakkal, valamint Európai Unió-béli fontosabb városi archívumokkal. Az előbbire példák a Kassai Városi Levéltárral, illetve az Újvidéki Történeti Levéltárral és Szabadkai Levéltárral, a Kárpátaljai Területi Levéltárral, valamint a Boszniai Szerb Köztársaság Banja Luka-i levéltárával kötött együttműködési szerződések, amelyek jegyében több közös projektet, főként kiál­lításcseréket valósítottunk meg. A BFL-nek jó kapcsolata van több közép-európai levéltárral is (pl. Bécs Város Levéltára, Heidelberg Város Levéltára.) Minden évben részt veszünk az osztrák önkormányzati levéltárak szövetségének éves konferen­ciáján is. Ezeket a kapcsolatokat a továbbiakban is ápolni kívánjuk. Az elmúlt években szakmai kapcsolatot építettünk ki a szentpétervári városi le­véltárak felügyeleti szervével, a Szentpétervári Városi Levéltári Bizottsággal. A 2014. november végén Szentpéterváron aláírt együttműködési megállapodás értelmében kölcsönös delegáció-fogadásban és kiállításcserében állapodtunk meg. A vajdasági és az újvidéki városi levéltárakkal már konkrét közös digitalizálási projektről kezde­ményeztem tárgyalásokat, mindegyik fél nyitott az együttműködésre. A 2017-ben a Heidelberg Város Levéltárával történő együttműködés kereté­ben megvalósított kiállításcserék (Heidelbergi sörgyártás kiállítás budapesti, míg a Szét tépett esztendők – a budapesti holokauszt megéléstörténetéről szóló kiállítá­sunk heidelbergi bemutatói) igen sikeresek voltak és ezt a jövőben is folytatni kell. Újabban az Archiv für Zeitgeschichte (ETH Zürich) intézetével való közreműködés keretében Holokauszt kiállítást mutattunk be Zürichben 2018-ban, majd 2019-ben Budapesten folytattuk a projektet a Falba zárt sorsok. Házak és emberek, 1944. Buda­pest – Bergen-Belsen – Svájc: a Kasztner-vonat utasai című kiállítással. Úgy vélem fontos üzenete van annak, hogy egy magyarországi kulturális intézménynek a holo­kausztról szóló kiállítását Németországban és Svájcban is bemutatják. tekintettel az „irányított kutatás” progra m elemre. Levéltári Szemle, 2013. 4. sz. 48–54. A BFL stratégiai fejlesztési terve 2019–2023

Next

/
Oldalképek
Tartalom