Levéltári Szemle, 69. (2019)

Levéltári Szemle, 69. (2019) 2. szám - Műhelymunkák - Katona Csaba: Toposzok béklyójában: a levéltáros alakja regényekben és filmekben

61

2019/2.

tartani tőle: „Félelmetesen jelentéktelen emberke. Kérdés mindazonáltal, hogy szó szerint véve a dolgot, azaz ennek ellenére, esetleg épp ez okból, kérdés persze az is, hogy mire nézvést, de nem veszélyes-e?”

33 Itt tehát a valójában végzetesen kisiklott életút, az elfojtott törekvések, a ki nem bontakozott lehetőségek kudarcra ítélt kitörési kísérlete jelenik meg a magában dühödt indulatokat tápláló levéltáros figurájában, a kishivatalnoké, aki többre tört volna, de lehetőségei vagy képességei okán tervei, vágyai dugába dőltek. Ugyanakkor máshonnan kiderül, hogy Bárány Péter kritikája talán „csak” abból fakadt, hogy a felesége elhagyta őt, mégpedig nem más, mint Pulyka Pál miatt: „Tudja, kivel szökött meg? Nem a cirkuszi idomárral, nem a vásári erőművésszel, de még csak nem is a pappal! Pedig öléggé olyan papunk volt, aki utánanézett a szemrevaló menyecskének! Nem fogja elhinni. A városi levéltárnokkal! Ki érti ezt? Egy levéltárossal!”

34 Idő és hely szűkében nincs mód azt részletezni, hogy ez a mozzanat miként hatott szegény elhagyott Bárány Péter fogadós lelkére, ám az említést érdemel, hogy a nőszöktetés motívuma új árnyalattal gazdagítja a levéltáros ábrázolás palettájának színkavalkádját. A nőszöktetés esetében kettős olvasat kínálkozik, amit a szerző meg sem kísérel leplezni, sőt egyenesen felhívja a figyelmet mondandója dupla rétegzettségére. Elsőre úgy vélhetnénk, hogy elszakadt a sztereotípiáktól, elvégre a levéltáros nőkre gyakorolt vonzerejét, de legalábbis egy nőre gyakorolt hatását emelte ki. Ám ő maga cáfol rá arra, hogy ez életszerű dolog lenne, az elbeszélésből világosan kiderül, hogy egy levéltáros miatt elhagyni egy férjet, az nem „normakövető”, hanem éppenhogy „normaszegő” magatartásnak minősül. A történet ilyetén módon pont nem a női szíveket rabul ejtő levéltáros alakját formázza meg, hanem annak szögesen az ellenkezőjét.

Hogy mennyire nem tekinthető a levéltárosság attribútumának a nők elcsábítása, azt a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja, Szabó Magda (1917–2007) egyik regénye is példázza, mégpedig az először 1964-ben megjelent Danaida. (Azt itt szó szerint zárójelben jegyzem meg, hogy a levéltáros a legtöbb esetben, az itt felhozott példák ellenére, jellemzően férfi, de ennek oka nyilván abban rejlik, hogy e pálya csak a 20. században nyílt meg a nők előtt.) Itt a hősnő, Csándy Katalin könyvtáros (!) édesapja, Csándy Kornél keresi kenyerét városi levéltárosként. S mi derül ki róla a regényből? Egy tétova, inkább csak vágyainak élő, semmint tetterős ember képe bontakozik ki az olvasó előtt, akinek a magánélete is ellaposodott. Itt is felbukkan az a „tézis”, hogy a családos élet eleve nem feltétlen levéltárosnak való: „A levéltáros diákkorában azt tervezte, nem házasodik meg soha; igazi tudósnak nem való gyerekbőgést hallgatni, s az anyagi gondokból is éppen eleget élvezett már.”

35 33 Száraz Miklós György: Az ezüst macska. Bp., 2016. 111. 34 Uo. 19.

35 Szabó Magda: A Danaida. http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/SZABO/szabo00008_kv.html (A megtekintés időpontja: 2019. március 7.)

Toposzok béklyójában: a levéltáros