Levéltári Szemle, 69. (2019)
Levéltári Szemle, 69. (2019) 2. szám - Forrás és érték - Györgyi Csaba: Őrszemek, regösök, garabonciások: az Őrszemcsapatok és az Úttörőegyüttes Ifjúságmozgalmi alternatívák az államszocializmus idején
48 Levéltári Szemle 69. évf . A Garabonciás Együttes munkáját egy azonos nevet viselő alapítvány is segítette, amely 1998-ban a közhasznú címet is elnyerte. A Garabonciás Alapítvány jelentős szerepet kapott a régi hangszeres zene (koboz- és tekerőlant tanítás, hangszerkészítés) oktatásának terjedésében, az országos, majd nemzetközi szintű, Balassi Bálint emlékére megrendezett énekmondó verseny szervezésében, de a pedagógusok számára rendezett, akkreditált történelmi társastánc tanfolyamok szakmai lebonyolításában, valamint az ehhez elkészített táncoktató-film, 111 s az első magyar nyelvű reneszánsz és barokk tánckönyv elkészítésében is. 112 Váradi István teljes életművet alkotott. Neve összefonódott az Úttörőegyüttessel, majd az utód Garabonciás Együttessel is. „Úgy működni, ahogy Váradi István úttörővezetőként, művészként, művészeti vezetőként működött: ez nem szokványos. Ő egy olyan nagy egyéniség volt, akinek a gyermekekkel való foglalkozás volt az élete.” 113 Váradi István 2011-ben megírt búcsúversének utolsó versszaka a hajdani Úttörőegyüttes emlékét idézi fel, de mint igazi garabonciás, a mai Garabonciás Együttes tagjait is megszólítja: „ Őrizzétek, mi megmarad utánam, nem sok, mit rátok hagyhatok, csak annyit kérek, emlékemre csöppnyi szégyent se hozzatok. ” 114 111 http://www.garabonciás.hu/; A Garabonciás Együttes honlapja (A letöltés dátuma: 2018. augusztus 1.) 112 A 15 éves Garabonciás Együttes, 2003., szórólap 113 „Pistának nem volt megfogalmazott, tételes pedagógiai koncepciója… folyamatosan jelen volt a gyermekek életében” – tette hozzá Révész György. Fehér–Gulyás–Révész, 2018. BFL X. 9. c. 3. 114 Gulyás, 2013: 2. Györgyi Csaba