Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 1. szám - Kilátó - Bozó Péter – Schramek László – Zámbó István: Németországi levéltárakban gyűjtött tapasztalatok

Konklúzió Mint azt láthattuk, az e-iratkezelés és az e-közigazgatás különböző folyama­tainak a megtervezése projektalapú gondolkodást kíván, ami érthető, hiszen – bár a beszámolóban kivitelezési összegek nem jelentek meg – euró-mil­liókról van szó egy-egy, a bemutatottakhoz hasonló méretű projekt kivite­lezésekor. Fontos momentum a tervezés, amely során aktív együttműködés szükséges a projektért felelős szervek, illetve szervezetek részéről. Levéltárosi szemszögből örvendetes látni Szászország válaszait a hosszú távú elektronikus tárolás és archiválás kihívásaira, hiszen ad 1. mindezt tartalmazza a tartomány e-kormányzati stratégiája, ad 2. aminek a megtervezésénél nem feledkeztek meg a levéltárról, sőt, annak feladataként jelölték meg azt. Németországban több mint ötven éve működik az átmeneti levéltár in­tézménye. A magyarországi – ha nem is a digitális – megfelelőjének a létre­hozása során érdemes mélyebben tanulmányozni a szerepét, a funkcióját, az eljárásait, hiszen egyszerre adhat választ a szűkös levéltári raktárkapacitásra, a megfelelő irattári őrzési körülményekre és – „időnyerés” szempontjából – az iratértékelésre. Források és szakirodalom Archiv der Berlin-Brandenburgischen Akademie der Wissenscha?en (AdBAdW) – Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia Levéltára Archiv der Humboldt Universität zu Berlin AdHUzB) – Berlini Humboldt Egyetem Levéltára Bundesarchiv Berlin (BA) – Szövetségi Levéltár – Berlin Evangelisches Zentralarchiv (EZA) – Központi Evangélikus Levéltár Landesarchiv Berlin (LaB) – Berlini Tartományi Levéltár Sächsisches Staatsarchiv (StA) – Szász Állami Levéltár Sächsisches Staatsarchiv – Hauptstaatsarchiv Dresden (HaD) – Szász Állami Levéltár – Drezdai Állami Főlevéltár Knoblich 2010 Knoblich, Susanne : Übernahme und Archivierung elektronischer Unter­lage n durch das Landesarchiv Berlin – Ein Werkstattbericht. 82 L‍e‍v‍é‍l‍t‍á‍r‍i‍ ‍S‍z‍e‍m‍l‍e‍ ‍6‍8‍.‍ ‍ évf .‍ Bozó – S‍c‍h‍r‍a‍m‍e‍k‍ – Z‍á‍m‍b‍ó‍

Next

/
Oldalképek
Tartalom