Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 1. szám - Beköszöntő

Beköszöntő A Levéltári Szemle részben új szerkesztőséggel a folyóirat korábbi szerkesz­tőinek köszönetet mondva folytatja a lap 2018. évfolyamának munkálatait. Szeretnénk, ha ez a 68. évfolyamát kezdő, régi levéltáros szaklap új lendületet kapna, s friss ötletekkel, témákkal számot tarthatna a levéltáros kollégák és a rokon területeken dolgozók érdeklődésére. A megújítás folyamatában kérjük a kollégák segítségét is! A Levéltári Szemle megújítását fokozatosan, ez évben lapszámról-lapszámra szeretnénk megvalósítani. Egyes rovatok tartalma, elnevezése, a lapban megje­lenő témák aránya is változhat, változik majd. Célunk, hogy a Levéltári Szemle a levéltáros szakma színvonalas lapjaként segítséget nyújtson a különböző levéltári szakterületeken zajló munkában. Szándékunk szerint figyelemmel kísérjük majd a levéltári területek és levéltártípusok mindegyikét, közzétesszük az átfogó szakmai koncepciókat, figyeljük az újdonságokat. Szerencsés lenne, ha egy-egy témára vonatkozóan más-más megoldási javaslatot is be tudnánk mutatni, valamint az is, hogy különböző véleményeknek, szakmai vitáknak is helyt adhatnánk. Szerkesztőségünk tagjai egy-egy terület figyelésével, ugyanakkor a levél­tárak és a társintézmények, valamint a szakmai egyesületek felé is kapcsolat­tartóként is segítik majd a szerkesztőség munkáját. Szerkesztőségünk tagjai: Főszerkesztő: Kovács Eleonóra (MNL) Felelős szerkesztő: Szálkai Tamás (MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára) Szerkesztők: Németh Ágnes (BFL), SasfiCsaba (MNL Országos Levéltára), Világi Dávid (Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény) Olvasószerkesztő: Szabó Dorottya (MNL Országos Levéltára) Műszaki szerkesztő: Gáty István (MNL Veszprém Megyei Levéltára) 5 2‍0‍1‍8‍/‍1‍.‍

Next

/
Oldalképek
Tartalom