Levéltári Szemle, 68. (2018)
Levéltári Szemle, 68. (2018) 1. szám - Forrás és érték - Kurucz Ádám: A Magyar Nemzeti Levéltár önkormányzati hivataloknál szerzett gyűjtőterületi tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Bár a levéltári átadások számának emelkedése 2017-ben még nem történt meg, az önkormányzatoknál már tapasztalható volt egy javuló tendencia. Növekedett az iratátadások előkészítésének száma és pusztulásnak kitett iratanyagok megsemmisülését akadályoztuk meg. Eközben a közös együttműködés gyorsabbá és gördülékenyebbé vált egyéb területeken, így az egyedi iratkezelési szabályzatok elkészítésének és jóváhagyásának vonatkozásában is. Figyelembe véve azonban, hogy a jogszabályi előírások szerint minden önkormányzati iratanyagnak 2002-ig már levéltárunk kezelésében kellene lennie, sajnos csupán a hátrányokból történt lefaragásról beszélhetünk. A javuló tendencia fenntartása érdekében továbbra is fontosnak tartjuk a szoros kapcsolattartást az iratképzőkkel. Ez csak úgy valósítható meg, ha az iratkezelés ellenőrzések 2017-ben megemelt számát 2018-tól évrőlévre 100 felett tartjuk. Egyedül ebben az esetben látszik lehetségesnek, hogy a ta nácsi korszak minden, még önkormányzatoknál „kint” lévő iratanyaga 2 éven belül levéltárunk őrizetébe kerüljön és ezzel párhuzamosan folytatódjon a lejárt irattári őrzési idejű iratok átadása. Az ellenőrzések eredményessége természetesen magával vonja az „irodai munka” (az iratátadások és az iratselejtezések jóváhagyása) gördülékenyebb vitelét. Fontos feladatunknak tekintjük, hogy megelőzzük az iratképző szervek iratátadásaiban jelenleg mutatkozó 10–50 éves elmaradás megismétlődését. Célunk továbbá, hogy az önkormányzatok iratátadásainak előmozdításával lehetővé váljon, hogy fokozatosan nagyobb teret kapjanak ellenőrzéseink sorában az egyéb (államigazgatási, jogszolgáltatási, gazdasági, intézményi) iratképzők is. Munkánk hozadékaként elértük, hogy „a jogszabályban előírt feltételek szerint, egységes elvárások szerint történjenek az iratátadások.” 36 Korábban több esetben engedélyezte a levéltár olyan iratanyag átvételét, amelyhez nem készült tételszintű kísérőjegyzék. Utóbbi gyakorlat azonban ellentétben állt azzal a törekvéssel, hogy levéltárunk számára „a feldolgozás, rendezés, segédletkészítés az újonnan átvett iratanyagok tekintetében ne jelentsen többletfeladatot.” 37 Végezetül további fejlemény, hogy az önkormányzati iratanyag „begyűjtésével” párhuzamosan – tekintve, hogy az iratanyag évköre lehetővé tette – megkezdtük az önkormányzatoknál őrzött elektronikus adatvagyonfelmérését és átvételét 2018-ban. 36 Mikó, 2012. 5. 37 Mikó, 2012. 5. 42 Levéltári Szemle 68. évf . Kurucz Ádám