Levéltári Szemle, 68. (2018)
Levéltári Szemle, 68. (2018) 1. szám - Forrás és érték - Kurucz Ádám: A Magyar Nemzeti Levéltár önkormányzati hivataloknál szerzett gyűjtőterületi tapasztalatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
A gyűjtőterületi munka 2017-ben bevezetett új koncepciója A megyei levéltár gyűjtőterületi csoportjának fő feladata 2017-ben hagyományosan az önkormányzatoknál még „kint” lévő tanácsi iratanyag átadásra történő előkészítésének elősegítésével – a korszak e tekintetben történő lezárásának szándékával – indult. Ennek az évtizedes – egyre kisebb súlyú, de csak tovább görgetett hátraléknak – a mielőbbi leküzdése érdekében 2017 tavaszától a korábbi évekhez viszonyítva jelentősen növelve, 90-re emeltük az iratkezelés ellenőrzések számát, ami a több, mint 4 évtizeddel korábbi gyakorlathoz való visszatérést jelentette: 1972-ben 93, 1973-ban 108, 34 1974-ben 72, 1975-ben 162 szervellenőrzést végeztek a megyei levéltár munkatársai. 35 Az eredmény nem maradt el: a gyűjtőterületi csoport – néhány kivételtől eltekintve – eljutott minden olyan polgármesteri és közös önkormányzati hivatalba, ahol még a tanácsi korszak levéltári értékhatár feletti ügyiratait is őrizték, illetve őrzik. Az érintett iratanyagok előkészítésének és „begyűjtésének” előrehaladott mivolta az év második felében lehetővé tette a gyűjtőterületi munka koncepciójának gyökeres átalakítását. Ez egyébként is szükségszerű volt, mert az elmúlt évtizedben az ellenőrzések nem voltak össze egyeztethetők az aktuális közigazgatási rendszerrel, azoknak – amint azt a fentiekben kifejtettem – szisztematikusan az egykori tanácsi székhelyköz ségeket, önálló tanácsú községeket kellett célozniuk. Az „iratbegyűjtést” kiterjesztettük az 1999. (opcionálisan a 2002.) évig. Egy-egy „kiszállás” alkalmával a közös önkormányzati hivatalok esetében immáron minden olyan kirendeltséget is ellenőriztünk, ahol van, vagy korábban volt iratkezelés. A koncepció átalakítása szakmailag megalapozottnak és hatásosnak bizonyult. A közös hivatalok (amelyek esetenként 8-10 települést is magukba foglalnak) ellenőrzései olyan iratanyagokat is feltártak, amelyek korábban „rejtve maradtak” a gyűjtőterületi munkát ellátó kollégák előtt és nem kerültek levéltárunk látókörébe. Az önkormányzati iratanyag gyűjtésének megkezdése azokon a településeken is megindította a levéltári átadásra történő előkészítést, ahol a közigazgatás átszervezése folytán ma már nincs iktatás, de az 1990-es években még volt. A közös hivatalok ellenőrzésére való áttérés azt is lehetővé tette, hogy egyegy szervellenőrzés folyományaként több településen egységesen induljon 34 Balázs, 1975. 359. 35 Balázs, 1976. 308. 40 Levéltári Szemle 68. évf . Kurucz Ádám