Levéltári Szemle, 68. (2018)

Levéltári Szemle, 68. (2018) 3. szám - Kilátó - Vér Eszter Virág: Vándorünnep: történeti kutatások lehetőségei Párizsban

71 2‍0‍1‍8‍/‍3‍.‍ tott szabad hozzáférésről és a nemzeti levéltári hálózat kiépítésének szükségességéről. Az 1796. október 26-án elfogadott törvény e folyamat további folytatásának törvényi hátterét biztosította, mivel előírta az egyes megyeszékhelyeken a levéltárak létesítését. A megalakuló francia Nemzeti Levéltár – a kormányszervek iratanyagának egységes kezelése mellett – gyűjtőkörének bővítésével újabb részlegek kialakítása mellett dön­t ött . A forradalom során felszámolt korábbi központi intézmények levéltárainak, va­lamint az egyházmegyék egyes egységeiben – püspökségeken, plébániákon, kolosto­rokban – őrzött iratanyag ok, továbbá az emigránsok és elít éltek archívumának átvétele valósul t így meg. A Nemzeti Levéltárat Napoléon 1808-ban a Hôtel de Soubise-be telepítette, amíg a levéltári speciális igények figyelembevételével tervezett, kifejezetten az archívum számára épülő épületegyüttes elkészült a Mars-mezőn. A Levéltár Mú­zeumát 1867-ben alapították, amelyben az intézményben őrzött legjelentősebb irato­kat állították ki. 1927-ben a levéltár állományának bővítésére újabb épülethez jutott, a korábbi Nemzeti Nyomda épületének otthont adó Hôtel de Rohan átvételével. A Nemzeti Levéltár fontainebleau-i telephelyén létesített Centre des Contemporary Archives (CAC) 1969-ben nyílt meg. Gyűjtőköre a francia állam központi kormányszer­veinek 1958 – az Ötödik Köztársaság alapítása – óta keletkezett iratanyagaira terjed ki. Az Aix-en-Provence-ban 1966-tól működő Archives nationales d’outre-mer (ANOM) a tengerentúli francia kolóniákra és Algériára vonatkozó miniszteri­ális iratanyagot (p éldául a gyarmati minisztérium iratait), valamint az 1954–1962 között függetlenné vált francia gyarmatokról és Algériából visszatelepített francia levéltárak anyagait őrzi. Gyűjtőköre a területhez kötődő magán- és gazdasági vo­natkozású archívumokat is felöleli, ezen iratok az intézményen belül külön egységet alkotnak. (A protektorátusok – Tunézia és Marokkó – anyagai ellenben az Archives Diplomatiques-ben találhatók.) A Nemzeti Levéltár Archives nationales du monde du travail (ANMT) részlege 1993-ban nyílt meg Roubaix-ben. Állományába a gazdasági szervek, valamint a mun­káltatókhoz, munkavállalókhoz – szakszervezetekhez, egyesületekhez és társaságok­hoz – kapcsolódó iratanyagok tartoznak. A levéltárban őrzött dokumentumok jelen­tős része magánirat. A korábbi telephelyek telítettsége újabb terjeszkedést tett szükségessé, Jacques Chirac kormányzása idején, 2004-ben döntöttek a Pierrefitte-sur-Seine-i helyszín választásáról. Az európai viszonylatban legnagyobb raktárral rendelkező, Massimi­liano Fuksas által tervezett új levéltárépület átadására 2013-ban került sor. Bibliothèque nationale de France A francia Királyi Könyvtár előzményének V. Károly kezdeményezését tekintik, amellyel 917 darabot számláló magángyűjteményét egy külön helyiségben helyeztette el a Louvre-ban s uralkodása idején jelentősen gyarapította könyvtárát. Több ezer Vándorünnep

Next

/
Oldalképek
Tartalom