Levéltári Szemle, 68. (2018)
Levéltári Szemle, 68. (2018) 2. szám - Hírek - Krónika – válogatás a levéltári élet híreiből (Világi Dávid)
85 2018/2. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Történelemtanárok Egylete május végén közös kezdeményezést indított a rendszerváltozás időszakának, ezen belül is különösképpen az 1988-as országos tömegtüntetések és demonstrációk forrásainak feltárására, összegyűjtésére és bemutatására. A két szervezet közös, oktatási segédletként is hasznosítható honlapon, párhuzamosan kívánja közzétenni a fenti események korabeli forrásait, valamint az egyes demonstrációkkal kapcsolatos egykorú állambiztonsági iratokat. Várják mindazok jelentkezését, akik megmaradt írásos vagy képi emlékeiket szívesen megosztanák, hogy személyes visszaemlékezésekkel, esetleges tárgyi emlékek segítségével elevenedhessen meg a közös múlt eme meghatározó szakasza. Az MNL Békés Megyei Levéltára kiadásában megjelent Márki Sándor naplóinak II. kötete . Az 1893 és 1903 közötti időszakot felölelő mű Márki első kolozsvári évtizedéről ad képet. Az egyetem életében igen aktívan vett részt, sokat publikált, több kiadást megért tankönyveket írt és Kolozsvárra érkezése után egy-két évvel a város kulturális és társadalmi életének egyik legaktívabb szereplőjévé vált. Feljegyzései rögzítik az erdélyi egyetem legdinamikusabb fejlődést hozó korszakának eseményeit. Historiográfiai szempontból is fontos forrás Márki naplója, hiszen a korabeli magyar történettudomány szinte minden lényeges eseményéről írt, emellett feljegyzéseiből megismerhetőek a magyar történettudomány meghatározó alakjai. A bejegyzések azt is megmutatják, hogy a korszakban a történettudomány milyen szerepet játszott a nemzeti identitás formálásában. A szerző széles kapcsolatrendszeréből adódóan a feljegyzésekből kirajzolódnak a korabeli Kolozsvár, különösen a középosztály és a polgárság mindennapjai. A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár hosszú ideje tesz komoly erőfeszítéseket annak érdekében, hogy minél nagyobb mennyiségben váljanak elektronikus formában is hozzáférhetővé az általuk őrzött anyagok. Az elmúlt esztendőkben arra is törekedtek, hogy az egykori, Trianon előtti főegyházmegye területéhez tartozó plébániák anyaga is kutathatóvá válhasson. A szerbiai állami levéltárakkal folytatott együttműködés eredményeként immáron több mint 100 000 oldalnyi anyag érhető el szolgáltatásukon keresztül a bácskai plébániák anyakönyvei közül. HÍREK