Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 1. szám - Forrás és Érték - Kujbusné Mécséi Éva: Iratajándékozás a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárában 1950 és 2016 között
Iratajándékozás a MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárában 1950–2016 között 25 fel is használták a bennük lévő információkat. Utódaikra hagyva azonban néha mégsem kerülhette el a sorsát sok irat és megsemmisült. Kevesen gondoltak arra, hogy a számukra már semmit nem jelentő papírokat eladják vagy odaajándékozzák a levéltárnak. Jogi jelentőségük már ezeknek az iratoknak nem volt, írójukat nem ismerték, nem is voltak igazán díszesek, így előfordult, hogy a gazdag irathagyatékok jobb esetben csomagolóanyagként végezték. Az átlagember számára nehezen olvasható vagy olvashatatlan, néha gyűrött, szakadt, egérrágta lapokat azok értékelték, akik helytörténettel foglalkoztak. De ők is inkább a múzeumot keresték fel, hiszen ott volt a helytörténetírás központja, onnan kaptak információkat községük történetéhez, ott adták le helytörténeti dolgozatukat, pályamunkáikat, oda vitték az általuk gyűjtötteket. A levéltárba így csak véletlenül, vagy éppen a múzeum iratátadása révén jutottak el a régi iratok és másolatok. A családi fondfőcsoport ez idő tájt a Molnár Józseftől, vagy közvetítésével a régi nemesi családok tagjaitól megvásároltakkal gyarapodott elsősorban. A csengeri származású, Budapesten élő tanár már egyetemista éveitől folytatott kutatásokat Szatmárban. Érdeklődése, kedves modora, elhivatottsága, tudományos munkája révén sokan ismerték a vidéken. Csenger történetének tanulmányozása során az egymással rokoni kapcsolatban álló, szerteágazó nemes családok történetét is feltárta, így került sok irat a látóterébe. Amihez hozzájutott, azokat egy-egy munka megírását követően eladta a levéltárnak, a feldolgozásra nála maradók pedig a hagyatékával érkeztek hozzánk. Ezek között naplók, levelek, birtokjegyzőkönyvek, leszármazási táblák, fotók éppen úgy megtalálhatók, mint a fiatal korában a Szuhányiak levéltárában lemásolt iratok, jegyzőkönyvek, amelyek eredetije aztán a világháború idején elégett, szétszóródott. Felismerve az iratok forrásértékét, szorgalmazta, hogy a nemes családok utódai, ha már nem akarják tovább őrizni régi dokumentumaikat, inkább a levéltárnak adják el, mintsem kidobják. Sokszor több évig is eltartott egy-egy családi fond gyarapodása, né- ha szálanként jutott be az anyag. Ezek a vásárlások a gyarapodási naplóból jól nyomon követhetőek. Az elsőt a levéltárak egyesítését követően 1951. január 1-jén nyitották. Ebben az átvétel jogcímei között a kötelező beszállítás, beszolgáltatás, átadás és önkéntes átadás mellett az iratmentés címszó alatt olyan átvételek is szerepelnek 1951-ben, mint a Vay család 1834 és 1944 közötti iratai, vagy 1952-ben a vásárosnaményi Eötvös család 15–20. századi levéltárának megmaradt része. Mindkét esetben a családtagok az átadók. Az anarcsi Czóbel család 19–20. századi iratait falubelijük, Dajka Béla menekítette be a levéltárba. A pátyodi Madarassy-kastélyból 19–20. századi gazdasági iratok kerültek elő. A nyíregyházi Vay Ádám út 59. sz. alatti ház lakosai pedig a Humus Rt. 1940–1946 közötti dokumentumait mentették meg. Iratmentés jogcímen adták át az egyházak a minorita (1728–1948), a bazilita (1927–1938) és a ferences (1940–1948) rendház iratait is 1951ben. Az első ajándékként rögzített iratgyarapodás a lakatos céh 1838–1872. évi jegyző- könyve és az 1873–1880 közötti ipartestületi irat. Ezeket 1957-ben Kresztyánkó György a Lakatosipari Vállalat képviseletében adta át – az is lehet, hogy valójában inkább illetékességből, mint ajándékként? A következő ajándékozásnak vélhető átadás – minthogy nincs feltüntetve vételár a névnél – 1960-ban történt. Özvegy Bónis Lászlóné adta a levéltárnak a család 19. század eleji iratait. (Családjának tagja volt az a Sámuel,