Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 3. szám - Horváth J. András – Németh Ágnes: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesülete 2017. évi vándorgyűléséről
Horváth J. András–Németh Ágnes 22 működő serfőzdéje mellé (a mai Újvárosháza telkén) egy másikat kívántak építeni. A Krauß János impozáns tervezetéhez csatlakozó műleírás száz helyiség pontos funkció- ját tartalmazza: serfőzde, hűtővel, főzőüstökkel, serfőzőlegény szobája, pálinkafőző, malátamalom, istállók, malátateregető, vendéglő és vendéglős szobája teszi érzékletessé a koncepciózus elképzelést. Bár ezt az elgondolást a Tanács elvetette, 1815-ben Zitterbarth János Mayerffy Xavér Ferenc serfőző mester megbízásából a korábbi helyszínre, a mai Garibaldi utca – Duna-part – Kossuth Lajos tér által határolt területre, készíti el dokumentációját, amelynek reprezentatív homlokzati terve egy ízléses klaszszicista lakóépület formáját mutatja. Mindezek – az egyszerre ipar-, művészet-, építé- szet-, művelődés-, és várostörténeti vonatkozások – érzékletesen dokumentálják az egykori Pest övezeteinek funkcióváltozásait. Katona Csaba, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa lendületes és színes előadásban tárta a hallgatóság elé a 19. századi Balatonfüred fürdőhellyé és ezzel párhuzamosan közösségi színtérré alakulásának jellegzetes, ám kevéssé ismert vonásait. A hosszú évek kutatási eredményeire épülő, a szűkös nyilvántartási adatokat narratív forrásokkal kiegészítő, élénk stílusú előadás az akkor és ott megjelentek társadalmi és személyes, emberi megnyilvánulásainak a korabeli morált tükrö- ző, ám ma már sokszor derűt keltő vonásainak felvillantásával ragadta magával a hallgatóságot. Sári Zsolt muzeológus, a szentendrei skanzen tudományos igazgatója „Múzeumi attrakció és ami mögötte van – vendéglátástörténeti kutatások lehetőségei és eredmé- nyei a Skanzenben” című előadásában átfogó képet adott az intézmény meghatározó vonásairól. Az intézmény – mint megtudhattuk – mintegy 60 hektáron, nyolc tájegység anyagát tárja az érdeklődők elé, s 300 áttelepített, illetve hiteles másolatként felépített épület, 30 ezer műtárggyal igyekszik kielégíteni az évi mintegy 200 ezer látogató érdeklődését. Vendéglátástörténeti vonatkozásokat érintve az előadó utalt a jászárokszállási fogadó rekonstruált épületére, amely új elemét képezi az intézménynek. Mostanában telepítették át az egykori Vidámpark 1911-ben épített dodzsemcsarnokát, amit a fogadó melletti portán helyeznek majd el. Ennek szomszédságában található a Mádi borozó rekonstruált épülete, továbbá a mezőhegyesi vasútállomás másolata, s abban egy resti. Építés előtt áll az erdélyi épületegyütteshez kapcsolódóan egy csíkszentmihályi kocsma és bolt, továbbá a jelenleg még kiválasztás előtt álló városi kávéház. Az intézmény tudományos tanácsának határozata alapján a hagyományos paraszti–falusi építészet mellett a városi kultúra bizonyos szegmenseinek is helyet kell kapniuk a múzeumban. Ennek megfelelően megépítenek – kávéházzal együtt – egy városi utcasort. Az előadó ezek után a felhasznált forrásokat és tárgyakat mutatta be. Ezek körében említette a megkerülhetetlen néprajzi eszközöket, mellettük interjúk, résztvevő megfigyelések, különféle képi anyagok elemzése, szak- és szépirodalom, történeti kutatási eredmények és írott források (térképek, épülettervek, periratok, hagyatéki leltárak, tárgyak, étlapok, itallapok) fontos elemei a két nagy tematikai egységet érintő kutatásnak. A két irányú kutatás elemei: a kocsmák világa és a vasúti pályavendéglők. Utóbbiak körében a jászárokszállásit, mint múzeumi attrakciót kívánják bemutatni. A jelenleg is működő étterem eredetije a 19. század első feléből való.
