Levéltári Szemle, 67. (2017)
Levéltári Szemle, 67. (2017) 2. szám - Mérleg - A Győri Tanulmányok legújabb kiadványa (Márfi Attila)
Mérleg 80 vállalásait tükrözik. Ezek a dokumentumok újságtudósítások, személyi hagyatékok, visszaemlékezések, önéletírások, biográfiai szemelvények, levelezések köréből kerülnek ki, s jól dokumentálják a Borsos életművet, a győri kötődést, valamint az eltűnt Borsos-szobrok utáni oknyomozást is. Az 1979 novemberében Győrben megnyitott Borsos életmű-kiállítás értékét nagyszerűen reprezentálják a korabeli sajtótudósítások. A szerző számos magánlevéllel idézi meg ezt a korszakot, amelyek révén jut el a szerző a tulajdonképpeni mondanivalójához, az elpusztult Borsos-szobrok sorsának felderíté- séhez. A püspökségen megőrzött karmelita naplókban sok utalás és adat található a szobrok történetéről. Így – más forrásokra is támaszkodva – kirajzolódik azoknak az alkotásoknak a sorsa, amelyeket 1941 áprilisában, illetve júniusában ajándékozott a karmeliták temploma számára; ezek Szent Teréz és Szent Antal életnagyságú fából faragott szobrai voltak. Az ünnepélyes átadás és a felszentelés emlékezetes pillanatainak felidézése során a szobrok megsemmisülésének valódi okait is ezen forrásokra hivatkozva rögzíti a szerző. A rend felszámolása és kiköltözése során valószínűleg úgy ítélték meg, hogy ezek a szobrok nem tartoznak a megmentésre érdemes értékek közé, ezért – mivel kevés volt akkor a tüzelő – egyszerűen felaprították. Az egykori szemtanúk pedig szabadkoznak, hogy bár a szobrokat nem mentették meg az enyészettől, de amit tudtak, igyekeztek biztonságba helyezni, így az irattárat, könyvtárat, mintegy 40 képet s egyéb tárgyakat. A szerző kényszerűen elfogadja a szoborpusztulás zord tényét, de reménykeltően jelenti ki, hogy „a szobrok sorsa ma sincs megnyugtatóan lezárva”. A kultúrtörténeti értekezést követően Galambos Krisztina, a győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Tér könyvtárosának „Adalékok a győri bolgárkertészek történeté- hez” című írása olvasható. A szerző sorra veszi azokat az eddig megjelent bibliográfiai forrásokat, amelyek a hazai és a győri bolgárkertészek történetével foglalkoznak. Megemlíti, hogy írásának elkészítéséhez sok segítséget kapott egy bolgárkertész felmenőjé- től is: családi iratok, fényképek, visszaemlékezések, – oral history közlései – így jelentősen kiegészítették forrásbázisát. A bolgárkertészet a 19. században terjedt el a Magyarországon, először Fóton telepedtek le, majd közel tíz év múlva, 1874-ben Győrt is elérték, s a Holt-Rábca partján kezdték a kertművelést. A helyi hatóságok mondhatni kiemelten támogatták a bolgárkertészeket, akik számos eddig nem ismert technológiát honosítottak meg, mint az öntözéses gazdálkodást, a melegházi termelést, s hamar népszerűek lettek a városban, s a régióban is. A 20. század elejétől számos bolgárrendszerű kertészet alakult az országban. Győrött négy bolgár és hat bolgárrendszerű magyar kertészet működött, a jelek szerint igen eredményesen. A szerző „Bolgárkertészek a győri piacon (kezdetektől 1915-ig)” c. alfejezetben táblázatba foglalva évkörönként közli a bolgárkertészek nevét, a piac helyét, a stand nagyságát és az éves piaci bérleti díjakat. Képet kapunk a helyi lakosok és gazdálkodók közötti ellentétekről is, s érdekes, hogy a hatóságok vitás esetekben a bolgárkertészetet támogatták. Az 1912-ben kitört Balkán-háború miatt a bolgárkertészek zöme azonban hazatért, s ez elég komoly negatív következményekkel (pl. áremelkedés, áruhiány) járt. Az 1930-as évektől újabb családok települtek ide Bulgáriából, s ez ismét a zöldségtermelés fellendülését hozta magával. A II. világháború után a győri bolgárkertészek többsége Győrben maradt, de az általuk megművelt terület fokozatosan csökkent, ráadásul a szerveződő termelőszövetkezetekbe sem léptek be. Az 1960-as évektől már nem tudtak megélni a kerté- szetből, s a következő generáció pedig már felhagyott elődeik foglalkozásával. A szer-
