Levéltári Szemle, 66. (2016)

Levéltári Szemle, 66. (2016) 1. szám - Hírek - Beszámoló a Fiatal Levéltárosok Egyesülete VII. Tudományos Nyári Táboráról (Kádár Zsófia - Kántor Balázs)

Hírek 98 A konferencia második napjának előadói a különböző korszakokban lezajlott háborúk utóéletét

mutatták be. Elsőként az 1663–1664. évi török háború magyarországi eseményeiről kaptunk

képet Kádár Zsófia előadásából. A referátum a jezsuita éves jelentések, a litterae annuae beszá-

molói alapján vizsgálta meg, miként érintette az 1663-as alsó-magyarországi török támadás az

itteni rendházakat. A tanítást Nagyszombatban, Trencsénben, Győrben és Pozsonyban is megszakították, a rendházakban csak azok a jezsuiták – papok és segítő testvérek – maradtak, akik a helyi és környékbeli lakosok, katonák lelkipásztori ellátását és a sebesültek gondozását vállalták.

Az előadó másrészt a jezsuiták „lelki hadviselését” emelte ki, és kitért a jezsuiták kevéssé ismert

tevékenységére, tábori lelkészi szolgálatukra is. Török Ádám az 1859. évi osztrák–olasz–francia (vagy szárd–francia–osztrák) háború magyarországi, elsősorban politikai következményeiről szólt. A Kiegyezéshez vezető úton fontos

mozzanat volt ez a Magyarország területét nem érintő háború, mivel Ausztria meggyengült, a

magyar emigráció szétesése pedig felgyorsult. Ezzel együtt Kossuth Lajos befolyása csökkent,

miközben a hazai balközép Kossuth-tól távolodva Deák Ferenchez közeledett. Az 1864. március

15-én kudarcba fulladt tüntetések is azt bizonyították, hogy a közhangulat a kiegyezés, az országgyűlés újbóli összehívása és a királykoronázás felé mutatott. Vezsenyi Péter – előző évi előadásának témáját bővítve – a Tanácsköztársaság ún. Vallásügyi Likvidáló Hivatalának (VLH) levéltári forrásairól, a kutatás lehetséges irányairól tartott informatív referátumot. Az MNL Országos Levéltára, a BFL, a megyei és egyházi levéltárak

(Prímási Levéltár) iratanyagai alapján a Vallásügyi Minisztériumból megszervezett VLH intézményét és tevékenységét rekonstruálta. A hivatal élére 1919. március 26-án kinevezett Fáber

Oszkár szóbeli intézkedései ugyanakkor nem könnyítik meg a hivatal működésének megismeré-

sét. Elmondása szerint az archontológiai adattár tervezett készítése, a likvidálás eredményeinek pontosabb feltárása, az ellenőrök személyének és a helyi likvidáló bizottságok összetételének

feltárása lehetnek majd a téma további kutatási irányai. Berzsenyi Anett az Iparművészeti Múzeum első világháború utáni helyzetét mutatta be a

múzeum levéltárának forrásai alapján, előadását gazdag képanyaggal illusztrálva. A háború előtt

a múzeumot az anyagok és mesterségek szerinti gyűjtés jellemezte Ráth György igazgatósága

alatt, majd Radisics Jenő idején a kortárs magyar anyag gyűjtése vált hangsúlyossá. Az 1917–1934 közötti igazgató, Végh Gyula elődei munkásságát kívánta folytatni, de erre a háború következményei miatt alig akadt módja. A háború alatt hadikórházként és fehérneműfoltozó-üzemként

működő múzeumba a román megszállás előtt és alatt a Műtárgyakat Társadalmasító Bizottság

rendelkezésére magánszemélyektől számos (és jelentős részben nem is odaillő) műtárgyat szállí-

tottak be. Az I. világháború után részben adományok révén gyarapodott a múzeum (pl. Eszterházy-család kincstára), részben pedig újraindultak a vásárlások is, egészen a múzeum önállósá-

gának 1934-es megszűntéig. A délelőtti szekciót Závoczki Adrienn előadása zárta, amely az első világháború utáni Magyarország és Olaszország kultúráját és társadalmi jelenségeit hasonlította össze. A háború utá-

ni határrendezéssel elégedetlen volt mindkét ország, ami a társadalomban és a művészetben is

leképeződött. Olaszországban a futurizmus stílusirányzatát Mussolini fokozatosan a saját szolgálatába állította, propagandája eszközéül használta. Magyarországon a Párizsban megismert

avantgárdot Kassák Lajos és az aktivisták népszerűsítették, akik az iparos-munkás rétegek életkörülményeire hívták fel a figyelmet. Mindkét országra jellemző volt, hogy az irodalom és a

képzőművészet a társadalom alsóbb rétegeiből merített inspirációt. A korszakban emellett a két

ország közti kapcsolatok is megerősödtek, ennek egyik legjobb példája az 1935-ben megkötött

olasz–magyar kulturális egyezmény volt. Bádi Barbara előadásában azt vizsgálta, hogy mennyiben van igaza Mályusz Elemérnek abban, hogy a Jagelló és Hunyadi kori főpapság címeres reprezentációja illeszkedik a világi arisz-