Levéltári Szemle, 66. (2016)

Levéltári Szemle, 66. (2016) 1. szám - Mérleg - Képes album Klebelsberg Kuno életéről és munkásságáról (Völgyesi Zoltán)

Mérleg 87 szűken vett közgazdasági szempontokat vizsgált, miközben a humán tényezőket elhanyagolta. Azaz nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen a munkás réteg képzettsége, s hogy rendelkezik-e az ország megfelelő szakemberekkel az agrártudományok, különösen az agrokémia terén. „Mélyen az emlékezetembe vésődtek nagy mesterem szavai” – írta később erről az esetről, aminek hatására valószínűleg először fogalmazódott meg benne az a gondolat, amit később

sokat emlegetett: „Emelni kell a magyar dolgozó tömegek értelmi színvonalát, [...] s nevelni kell minden téren elsőrangú szakembereket.” A könyvborító belső oldalát díszítő képek a szegedi dómból valók, ami nemcsak esztétikai szempontból mondható jó választásnak. Klebelsberg élete sok szállal kapcsolódik Szegedhez, itt volt leghosszabb ideig országgyűlési képviselő – 1926-tól haláláig, 1932-ig –, sokat tett a vá-

rosért, s végül itt is temették el. Fontos szerepe volt a Dóm tér átalakításában, az ő nevéhez fű-

ződik a szabadtéri játékok megszervezése, szerepe volt a szegedi klinika építéséban, itt nyitotta meg az első országos testnevelési kongresszust, s 1930-ban Szeged díszpolgárává avatták. Volt

kötődése más vidéki városokhoz is: Nyolc évig tanult Székesfehérváron a cisztercita gimnáziumban (1885–1893 között), több városnak volt országgyűlési képviselője, először Kolozsvárnak (1917–1918-ban), majd Sopronnak (a legfontosabb időszakban, 1920-tól 1922-ig), azután

Komáromnak (1922–1926 között). Élénk kapcsolatot ápolt a másik két egyetemi várossal,

Debrecennel és Péccsel is. Jól érzékelte, hogy Trianon után a „csonkaország” túlzottan Budapest-centrikussá vált, ezért fontosnak tartotta a decentralizációt, ezért segítette a vidéki egyetemi városok fejlődését, hogy az oktatás, a tudomány regionális központjaivá válhassanak. Klebelsberg a kultúrát széles értelemben fogta fel, s különböző területeit szisztematikusan, világos koncepció alapján fejlesztette. Beleértette nemcsak az oktatást, a tudományt, a mű-

vészeteket és a műveltséget, hanem a munkakultúrát és a sportot is. Felismerte, hogy a fejlő-

déshez, a technikai vívmányok befogadásához újfajta tudásra és műveltségre van szükség. Kö-

zépiskolai reformja, az egyetemek és a kollégiumok fejlesztése, az oktatás korszerűsítése egyszerre szolgálta az elitképzést, tehetségnevelést és a szakember-utánpótlást. A tanultság növelé-

sét, a kulturális szint emelését nemcsak gazdasági kényszerek miatt tartotta fontosnak, így akarta megalapozni a magyar „kultúrfölényt”, a Duna-medencei vezető szerepre való igényt. Kiemelten kezelte az egészségügyet és a testnevelést is. Bár a visszaemlékezések szerint ő maga

gyenge fizikumú, kissé ügyetlen fiúcska volt, sokat tett miniszterként az iskolai testnevelés érdekében: tornatermeket építtetett, s testnevelési főiskolát alapított a testnevelő tanárok megfelelő képzése érdekében. Egyaránt figyelmet fordított a tömeg- és a versenysportra, s külön is az

olimpiai sportágakra. Nem véletlen, hogy halála után a Los Angelesben győztes magyar vízipó-

lós olimpikonok vitték a koporsóját a nyugati pályaudvarra, ahonnan Szegedre szállították,

hogy eltemessék. Halálakor a Pesti Napló nagy munkabírása és sokrétű tevékenységet kiemelve,

így méltatta: „élt 57 évet, dolgozott egy évszázadnyit”. Különös figyelemmel, s jelentős összegekkel támogatta a tudományokat, a „szellemtudományokat” éppúgy, mint természettudományt és a műszaki tudományokat, s törvénnyel is biztosította Magyar Tudományos Akadémia akadémia függetlenségét. Fontosnak tartotta, hogy a

politika ne avatkozzon bele a tudományba, s a tudósok is függetlenítsék magukat a politikától.

Különösen a történészeket óvta ettől a veszélytől: „A politika veszedelmet jelent az összes tudományszakokra nézve, de a fertőzés veszélye egyik diszciplínánál sem olyan nagy, mint éppen

a történelemnél. Mert nagyon könnyű összetéveszteni a történelmet a história mezében való

politizálással és azért nagyon hasznos, ha a történelem művelői élesen megvonják azt a határvonalat, amelyen innét minden politikai melléktekintet nélkül tisztán tudományosan foglalkoznak vele, és amelyen túl következik a históriának politikai hasznosítása.” Tudománypolitikájá-

nak az akadémia és az egyetemek mellett volt egy harmadik pillére is, a nagy nemzeti közgyűjtemények. 1922-ben hozta létre a Magyar Országos Gyűjteményegyetemet, amibe beletartozott