Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 1. szám - Műhelymunkák - Tóth Ágnes: A német nemzetiségi oktatás újjászervezése Magyarországon
Tóth Agnes március 21-ei jelentés bevezető sorai önkritikusan állapítják meg a teljes eredménytelenséget. „A nemzetiségi oktatás joga a felszabadulást követő esztendőkben formális volt. Pozitív rendelkezések voltak, azonban nem történt gondoskodás e rendelkezések végrehajtásáról. A nemzetiségi oktatás területén fennálló nehézségek leküzdésére a minisztérium jóformán semmit sem tett.”10 Úgy értékelte, hogy az eredménytelenség egyrészt a nemzetiségek körében uralkodó félelemből ered, amelyet részben a Horthy- korszak nemzetiségpolitikájával, részben a „kitelepítések kapcsán terjesztett reakciós hírverés”-sel magyarázott, másrészt pedig abból, hogy „Magyarországon a nemzetiségek szigeteken, nem egységes tömbben élnek, döntő többségükben kétnyelvűek, anyanyelvűk nem fejlődött, kis szókinccsel rendelkeznek, úgyhogy a nemzetiségi lakosság nagy része nem érti az irodalmi nyelvet”. További indokként azt hozta fel, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő számú és képzettségű óvónő és tanító sem; a nemzetiségi iskolákban dolgozó magyar anyanyelvű pedagógusok nyelvi nehézségekkel küzdöttek, s „van közöttük szép számban magyar nacionalista” is; a délszláv iskolákban tanító kisegítő pedagógusok politikai megbízhatatlansága (délszláv nacionalizmus) szintén szakmai alkalmatlansággal párosul; a tanítói oklevelet nyilván nem pótolhatta a nyári tanfolyamokon való részvétel, s az ez alapján letett képesítővizsga; nem álltak rendelkezésre a legszükségesebb tankönyvek sem, tantervvel pedig csak a román és délszláv nemzetiség rendelkezett.11 Az intézményeket rossz épületekben, hiányos bútorzatai tantermekben helyezték el, szemléltető eszközök, tanszerek nélkül működtek. Mindezen okok következtében a nemzetiségi iskolák színvonala, szakmai teljesítménye lényegesen elmaradt a magyar iskolákétól. Érthető tehát, ha a nemzetiségi szülők gyermekeik jövőbeni boldogulását, továbbtanulási esélyeit figyelembe véve, a magyar iskolák mellett döntöttek. Összességében megállapítható, hogy a minisztériumnak a nemzetiségi oktatás területén végzett munkájában a súlypont a szervezésen volt. Az első 4-5 évben az iskolákban folyó érdemi munka minimális feltételeinek a biztosítására sem került sor. A német kisebbség iskolái újjászervezésének lehetősége és szükségszerűsége először 1950 őszén merült fel. A minisztérium az MDP Központi Vezetősége Agitációs és Propaganda Osztályának kezdeményezésére — 1950. augusztus 3. után — kezdte meg tájékozódását. Mindenekelőtt a belügyminisztériumot a német lakta községek listájának közlésére kérte.12 A belügyminiszter által megküldött lista megyénként és járásonként valamennyi olyan községet föltüntetett, amelyekben az összlakossághoz viszonyítva a német lakosság aránya elérte az egy százalékot. Minden egyes község esetében föltüntették a kitelepítettek számát, az összlakossághoz viszonyított arányát, a települézetiségi oktatás eddigi eredményeinek kiértékeléséről, a további feladatok meghatározásáról.); 1950. június 3-ai értekezlet — Előterjesztés a nemzetiségi oktatás továbbfejlesztéséről. 10 MNL OL XIX-I-4—g-35. tétel. — Az alábbiakban az előző jegyzetben említett jelentés megállapításait foglalom össze, az egyes idézeteket nem jelzetelem. 11 A délszláv iskoláknak három, szlovákoknak kettő, románoknak egy olvasókönj'vük volt. 12 A levélváltásra szigorúan titkos minősítéssel került sor. (MNL OL XIX-I—1—o—TŰK iratok—1949— 1951-0076-1950). 32
