Levéltári Szemle, 65. (2015)

Levéltári Szemle, 65. (2015) 4. szám - Reisz T. Csaba: Adalék a Magyar Országos Levéltár központi épületének építéstörténetéhez

Reisz T. Csaba ADALÉK A MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK ÉPÍTÉSTÖRTÉNETÉHEZ Egy levéltári épület emelése még a jelenben is nagyon sok időt, energiát, pénzt és szakmai erőfeszítést igénylő, sokszereplős feladat. Napjaink politikai, kommunikációs és utazási lehetőségei sokkal kedvezőbb feltételeket biztosítanak már a tervezéshez és az előkészülethez is, mint amik hivatali elődeink számára egy évszázaddal ezelőtt adot­tak voltak. Vajon milyen módon gyűjtöttek tapasztalatokat a magyar levéltárosok az új országos levéltár megépítéséhez akkor, amikor az országban még soha nem emeltek levéltári célokat szolgáló épületet? Tanulmányom a Magyar Nemzeti Levéltár, és egyúttal Magyarország első levéltári épülete történetének — egyetlen szempontot, a kül­földi tanulmányutakat középpontba állító — egyik fejezetét dolgozza fel.1 Az új Országos Levéltár mint intézmény létrehozása (1874) kapcsán Miskolcsy Gyula érintőlegesen, kifejezetten az épületre összpontosítva pedig Dőry Ferenc írt a ko­rabeli ügyiratokon és személyes élményeken is alapuló tanulmányt. Az intézmény lét­rehozásának 100. évfordulója alkalmából Borsa Iván írta meg a levéltár épületeinek tör­ténetét, azonos forrásbázison. A későbbi intézmény- és épülettörténeti dolgozatok e szerzők adatait veszik át és idézik.2 Az Országos Levéltár építésére vonatkozó egykori iratanyag ma rendezetlenül két fondban, a Belügyminisztérium és a Magyar Országos Levéltár iratai között található, ezek feltárását 2013-ban megkezdtem.3 1 A tanulmány a Nemzetközi Levéltár-tudományi Intézet (Trieste—Maribor) 2015. évi (25.) nemzetközi levéltári napja konferenciájára készült, angolul megjelent: The History of the NAH Central Building's Construction. Atlanti. Review for modem archival theory and practice. Vol. 25. N. 2. Trieste—Maribor, 2015. 71— 81. Az eredetileg magyar nyelvű dolgozatot - az 1905. évi tanulmányútól szóló jelentés közlése miatt és az ismétlődések elkerülése érdekében részben rövidítve — ezúton adjuk közre. 2 MlSKOLCZY GYULA: Az országos levéltár felállítása, levéltári Közlemények, 1. évf. 1923. 1-2. sz. 6—24. DŐRY Ferenc: Az új országos levéltár megépítése. Századok, 58. évf. 1924. 1—6. sz. 403-417. BORSA IVÁN: Az Országos Levéltár épületei, 1874—1974. Levéltári Közlemények, 50. évf. 1979. 1. sz. 23—50. 3 Az ügyiratok lelőhelye: Magyar Nemzed Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) K 148 Belügyminiszté­rium, Elnöki iratok, 1922. 14. tétel (725—735. csomók), és Y 1 Magyar Országos Levéltár Levéltára, Ál­talános iratok, 1875—1944. (210. doboz). A dokumentumok némelyikét felhasználta PATAKINÉ KÓSA ÉVA: Magfar Országos Levéltár. Bp., 1997. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom