Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 3. szám - Forrás és érték - Keresztes Csaba: Az 1945 utáni művelődési jellegű fondok kutatásának lehetőségei az MNL Országos Levéltárában
Keresztes Csaba gédletek, illetve a raktári jegyzékek használatával sem kutatható egyszerűen. Nem könnyíti meg helyzetet, hogy az országos hatáskörű intézmények monumentális meny- nyiséget kitevő anyagain kívül sok úgynevezett törpefond vagy éppen töredékfond is mintegy „leképezi” a korabeli kulturális szervrendszer sokszínűségét, a különféle intézmények rövid idejű létezését. Ezeknek az iratanyagoknak a jellemzőit, kutathatóságuk módozatait sem lehet egységes jelleggel leírni. Némelyikük (még „szerv korában”) szigorú és pontos iratkezelést alkalmazott és a fennmaradt segédletekkel vagy egy részletesebb tárgyi csoportosításé jegyzékkel máig viszonylag könnyen áttekinthető, kereshető. Más szervek iratkezelése erős kívánnivalókat hagyott maga után, és ez a levéltárba kerülés után nehézségeket okoz az adatok megismerésében. A magyar államigazgatás különböző korszakaiban bevezetett és alkalmazott irat- kezelési szisztémák egynémelyike szintén nem kedvez az információk utólagos keresésének. A már említett ötvenes évekbeli iratkezelési—irattározási rendszerek riasztják meg jellemzően a potenciális kutatókat, és nehezítik meg a levéltáros számára is a keresési feladatok elvégzését. Az előbbiekhez kapcsolódó, de folyamatosan máig jelentkező probléma, hogy az iratanyag, bár a keletkezésénél könnyen kezelhető rendszert alkotott, időközben — többnyire még az átadás előtt — felbomlott, és aktuális struktúrája nehezen áttekinthető. A megfelelő módszerű utólagos irattározás leginkább pénz és így a személyi kapacitás hiánya miatt akadt el. Többnyire a megfelelő képzettségű irattárosok hiányában a levéltárba beérkezett anyagok egy része nem elfogadható módon rendezett. A kutatás további nehézségei közé tartozik, hogy a fondok, állagok egy részét nem sorolták tételekbe, hanem belső felépítésüket többnyire csak iktatószámaik sorrendje határozza meg. Az iratanyagok egy része rendezedennek tekinthető, illetve túl sok benne az iktatás nélküli anyag, amely mindig rendezési kötelezettséget, további időigényes feladatokat jelent. Az államigazgatás minden szinten és intézményben észrevehető gyengesége és felületessége, illetve a hivatali fegyelem és a pontos végrehajtás vezetői betartatásának hiánya az iratanyagok elhelyezésében, kezelésében is mindmáig tapasztalható. Az előbb leírt helyzetet bonyolítja tovább az iratkeveredésnek nevezett jelenség. Ennek sok fajtája létezik. Részletezésükre nem térek ki, csupán annyit szögeznék le, hogy a teljesen „tisztának” tekintett, vagyis csak egyetlen intézmény által keletkeztetett iratanyag esetében is fennáll az esélye annak, hogy kimaradt és utólagosan előkerült iratokat kell az anyaghoz helyezni. Ez azt jelenti, hogy a korban keletkezett iratok egy része lappang, de bármikor és bárhonnan előkerülhetnek olyan kisebb vág)' nagyobb mennyiségű iratanyagok, amelynek visszahelyezése megbolygatja a már meglévő levéltári és raktári rendet. Ez a jelenség, sajnos, jellemzi az elmúlt ötven-hatvan évet. Soha nem sikerült felszámolni azt a jelenséget, hogy az adott szervtől távozó munkatársak irodájából, szekrényeiből ne kerüljenek elő korábbi és gyakran hiánypótló dokumentumok, akár nagyobb mennyiségben is. E „reponenda jellegű” iratok utólagos elhelyezési feladatot jelentenek, a levéltáros körültekintő, sok időt igénybe vevő munkáját igénylik, és ezen kívül a nyilvántartások módosítását, kiegészítését. (Voltaképpen ebben az esetben is az iratkeletkeztető szerv egyik alapfeladatát végezzük el helyettük.) Megállapítható az is, hogy a már a levéltár30
