Levéltári Szemle, 65. (2015)

Levéltári Szemle, 65. (2015) 2. szám - In Memoriam - Dobrossy István (Somorjai Lebel)

In Nenortam Évtizedeken át folytatott helytörténeti munkássága, mely a város múltjának megisme­résére irányult, számos kötetben, tanulmányban, újságcikkben öltött testet. Kutatásait Miskolc város 1993-ban Szabó Lőrinc-díjjal, 1998-ban, pedig díszpol­gári címmel ismerte el. Számos helytörténeti könyv, cikk, tanulmány szerzője, ezek kö­zül is kiemelkedik az Avasról írt és szerkesztett monográfiája, a Miskolc temetőit be­mutató sorozata, a Diósgyőr történetét bemutató sorozat, valamint az 1994-től évente megjelenő Miskolc írásban és képekben című könyvsorozat. Szakmai munkássága megyei levéltár igazgatóként teljesedett ki. Nevéhez fűződik Miskolc monográfiájának eddig megjelent kötetei. Igazgatósága alatt sokat tett Kassa és Miskolc közötti regionális együttműködés előmozdításáért, a két város közös múltjának újrafelfedezéséért is. Nyugdíjas éveiben is aktív közéleti tevékenységet folytatott. Állandó munkatársa volt a Miskolci Naplónak, számos Miskolccal kapcsolatos kiadványhoz, televíziós mű­sorhoz, rendezvényhez kérték fel szakértőnek. Dobrossy Istvánt június 5-én helyezték örök nyugalomra a miskolci Mindszenti temetőben. Somorjai Lehel 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom