Levéltári Szemle, 65. (2015)
Levéltári Szemle, 65. (2015) 2. szám - Kilátó - Bicsok Zoltán: Családi archívumok a Román Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Hivatalának őrzésében
Családi archívumak a tornán Nemzeti Levéltár Hargita Megyei Hivatalának őrlésében talmazó regiszterekkel. Helyszűke miatt nincs mód ez utóbbiak ismertetésére, jelen írás keretei között a kimondottan családi eredetű fondokra és állagokra szorítkozhatom. A Csíkszeredái Levéltárban őrzött családi fondok iménti felsorolása meglehetősen rövid. Erdély többi megyei levéltárával összehasonlítva, a Hargita megyei viszonylag kevés családi irathagyatékot őriz, ugyanakkor az is szembetűnő, hogy a családi fondok és állagok sorában az egykori Csík-, Gyergyó- és Kászonszék birtokos családjai nagyon alulreprezentáltak.6 A meglévő anyag főképp az udvarhelyszéki és Keresztúr fiúszéki birtokos családoktól származik, és ennek több oka is van. Az egyik mindenképpen a mennyiségi tényező. Összevetve Háromszék, Maros- vagy Udvarhelyszék területével, a történelmi Csíkszék területén az elmúlt századokban elenyésző számban éltek főrangú családok (ténylegesen, és nemzedékeken keresztül tulajdonképpen csak a szárhegyi Lázár grófok és a sepsiszentiványi Henter bárók), a 20. század elején pedig már egyetlen főrend sem élt Csík vármegye területén. Nem sokkal jobb a helyzet a primőrök és a székely armalisták tekintetében sem. Egyes famíliák a 20. század elejére kihaltak, mások — teljes egészében, vagy csak egy-egy meghatározó ágra terjedően — elköltöztek Erdély barátságosabb éghajlatú vidékeire, nagyvárosaiba (leginkább Kolozsvárra), illetve Magyarországra. Gondolhatunk itt többek között a kászonimpéri Balási, a tusnádi Betegh, a homoródszentmártoni Biró, a csíkszentmártoni Bocskor, a csíkszentkirályi Bors, a csíkszentsimoni Endes, a kézdiszentléleki Kozma, a csíktaplocai Lázár, a zsögödi Mikó, az oroszfáji Mikó, a csíkszentdomokosi Sándor, a csíkszentmihályi Sándor, a csíkszentmártoni Szabó vág}' a tamás falvi Thúri családokra. Ugyanakkor a csíki vonatkozású családi fondok és állagok alacsony száma azzal is magyarázható, hogy Csík vármegye területén a 19. század második felében és a 20. század első évtizedeiben — a földbirtokviszonyok és az ezzel járó társadalmi átalakulások idején, majd a főhatalomváltás és a földtörvény környékén, akkor, amikor annak a legnagyobb tétje lett volna — nem működött egy, az irathagyatékok begyűjtését, szakszerű tárolását (esetleg hasznosítását) megoldani képes intézmény. Volt ugyan néhány lelkes helytörténet-kedvelő, mint dr. Nagy Jenő ügyvéd, akiknek személyes gyűjteményeibe bekerültek csíki vonatkozású családi iratok, de szervezett, módszeres gyűjtés nem volt. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum kolozsvári levéltára jelentős távolságra lévén, legfeljebb a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltára jelenthetett volna megoldást, ahol egy-egy család akár adomány, akár letét formájában elhelyezhette volna archívumát. Hogy ez mégsem volt jellemző, és a családok talán bizalmatlanságból, talán egyéb megfontolásokból vonakodtak átadni gyakorlati értékkel már nem rendelkező, „csupán” történeti értéket képviselő irataikat, arra a Balási család levéltárának esete is példa. Balási József csíki főkirálybíró (1842—1848) egykori kászonimpéri birtokán, 1924-ben dr. Pál Gábor ügyvéd jelentős mennyiségű, tüzelésre szánt 18. századi iratot talált, első ránézésre főleg széki eredetű, zömében közigazgatási és gazdasági jellegű iratokat. Hiába kérte a Bihar megyei Érkörtvélyesre elszármazott örökösök beleegyezését, hogy a Székely Nemzeti Múzeumban, vagy legalább a csíksomlyói kolostorban letétbe helyezhesse azokat, a család elvitette az iratokat, amelyek a II. világháború 6 A csík-gyergyói nemesi családok közül csak a csíktaplocai Lázár család irathagyatéka maradt meg viszonylagos épségben. 29
