Levéltári Szemle, 64. (2014)
Levéltári Szemle, 64. (2014) 2. szám - HARASZTI VIKTOR: Gyűjtőterületi szubjektív – a gyűjtőterület egyes kérdései egy városi levéltár szemszögéből
Gyűjtőterületi szubjektí v … 29 a nemzetgazdaságban betöltött szerepe révén közfeladatot ellátó szervnek minősül, mely független attól, hogy tevékenységét versenykörülmények köz öt t végzi. 45 A 17 o ldalas ítélet 46 sok szempontot mérlegel és hosszasan fejteget, ezek ismertetésétől elt ekintek. A Bíróság ugyanakko r kimondta, hogy az Atomerőmű állami vagyonnal ga zdálkodó és rendelkező (jogi) személy, amely közérdekű adat kiadására köteles közfel adatot ellátó (jogi) személynek minősül. Az eset nem egyedi, közérdekű adat kiadása iránt indított peres eljárásban a Tatabányai Városi Bíróság az MVM csoport e gy másik tagjára, a Vértesi Erőmű Zrt.re vonatkozóan állapította meg, hogy – miután kö zvetett állami tulajdont kezel – a közérdekből nyilvános adat kiadását nem tagadhatja meg, mivel jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervnek minősül. 47 A Fővárosi Bíróság 2008ban született ítéletében a Magyar Posta Zrt., az MVM Zrt., a MÁV Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. esetében találta megalapozottnak, hogy mint közf eladatot ellátó szervek a közérdekű adat kiadását nem tagadhatják meg. 48 Ezek az ítéletek közérdekű adatok kiadás a érdekében, az akkor hatályos Avtv. rendelkezés e inek figyelembe vételével születtek. A jelenleg hatályos adatvédelmi szab á- lyozás, az Info tv. tágította a közérdekű adatok megismerésének lehetőségeit , 49 így csak megerősíti az ismerte tett ítéletekből levonható következtetéseket. A z Info. tv. alapján is indultak már perek, így pl. a Fővárosi Gázművek ellen az átlátszó.hu indított pert, a melyben elsőfokon – nem jogerősen – megállapítást nyert, hogy a Fővárosi önkormányzat a FŐGÁZ útján l átta el törvényben megállapított fel adatát, így önkormányzati közfeladatot látott el. 50 Utalva a korábbi BFL – Gázművek szerződésre, lehet, hogy a Gázművek érvrendszere korábban sem állta meg a helyét , és tévesen jártunk el. Annyi bizonyos, hogy az illetékess éget a köziratmagánirat tekint etében minden egyes esetben bírósági állásfoglaláshoz kötni a levéltári területen nem tűnik járható útnak. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. megállapítja , 51 hogy a közfelad atok ellátása elsősorban költségvetési sz ervek alapításával és működtetésével történik. Ugyanakkor rögzíti azt is, hogy az államháztartáson kívüli szervezetek a közfeladatok ellátásában jogszabályban meghatározott feltételekkel közreműködhetnek, azaz átr uházott közfeladatot látnak el. Ebből a meg állapításból és a közirat Ltv.beli definíci ó- jából levonható következtetés, hogy a közfeladat ellátása körében közirat keletkezik a gazdasági szervnél is. Úgy vélem, időszerű a dinamikusan változó jogszabályi környezethez a levéltári szabályozásokat is hoz zá igazítani, különös tekintettel a közfeladat – közirat – magánirat 45 Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.21.148./2009/6. sz. határozata . 46 Tolna Megyei Bíróság 13.Gf.4 0.024/2011/4. sz. ítélete . 47 Tatabányai Városi Bíróság 12.P.21.791/2010/6. sz. ítélete . 48 Fővárosi Bíróság 19.P.23.385/2008/9. sz. ítélete . 49 Az államháztartás valamely alrendszerével pénzügyi vagy üzleti kapcsolatot létesítő személyek, szervek kötelesek e jogviszonyukkal összefüggő, közérdekből nyilvános adataikra vonatkozó megkeresésekre táj é- koztatást adni. Civil tv. 27. § (3a) bek.e alapján. 50 http://atlatszo.hu/2013/06/05/%EF%BB%BFelsofokonpertnyertunkafovarosigazmuvekzrtellen 51 2011. évi CXCV tv. 1 § (2) és (3) bek.e