Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 1. szám - MÉRLEG - Várospolitika és közigazgatás (Bagi Zoltán Péter)
Mérleg 77 kapta), valamint az érseki joghatóság alá tartozó Vízivárosból és a várból. A visszafoglalásukat követően a Budai Kamarai Főfelügyelőség, majd 1690-től a Budai Kamarai Adminisztráció irá- nyítása alá kerültek, amellyel párhuzamosan megkezdődött újratelepítésük is. A magyar és né- met beköltözők hamar tudomást szereztek a négy település hajdani dicsőségéről, és maguk is a privilégiumok minél előbb történő visszaszerzésében lettek érdekeltek. A budai és pesti követek már 1687 végén felterjesztést juttattak el az Udvari Kamarához, amelyben régi szabadságaik visszaadását kérték. Székesfehérvár küldöttei 1690-ben és 1692ben, míg az esztergomiak szintén 1690-ben és 1693-ban tárgyaltak Bécsben régi privilégiumaik ügyében. Középkori kiváltságaik elismertetése érdekében Buda, Esztergom és Székesfehérvár okleveleket igyekezett beszerezni és bemutatni az Udvari Kamaránál, ám ezek nem jártak sikerrel. Pest ugyanígy kudarcot vallott egy saját jogkönyv elfogadtatása kapcsán. Az udvar ugyanis a privilégiumok elismerésének ellentételezéseként mindenképpen a fegyverváltság megfizetését kívánta – hangsúlyozza Kenyeres István. Ezek után a városok „stratégiát váltottak”, és arra törekedtek, hogy lépésről lépésre szerezzenek meg többet és többet régi kiváltságaikból. A döntő fordulatot ügyükben az hozta meg, amikor 1701-ben a Bécsben tárgyaló pesti követek arra a következtetésre jutottak, hogy a négy város együttes fellépése nagyobb sikerrel járhat. A tárgyalásokat felgyorsította az ekkor kirobbanó spanyol örökösödési háború. 1703-ban a tárgyalások gyors befejezése az udvar számára még sürgetőbbé vált egyrészt a harctéri vereségek, másrészt az Oppenheimer bankház csődje miatt. Áprilisban, rövid egy hónap alatt, döntés született a négy város reinkorporációjáról, míg augusztusra megállapodtak az átengedett jövedelmekről, valamint a fegyverváltság összegéről (20 ezer forint). Minderről 1703. szeptember 19-én adott ki rendeletet I. Lipót. Ám az esztergomi privilégiumlevelet nem állították ki a másik hárommal együtt. Kenyeres István véleménye szerint azért, mert az ehhez szükséges kancelláriai taksát a város nem fizette meg, így a Királyi Könyvekben csak 1708-ban jegyezték be a privilégiumot. Ekkor I. József Pozsonyba országgyűlést hirdetett, és az udvarnak elemi érdeke volt, hogy minél több Habsburg-hű főrend, vármegyei és szabad királyi városi követ jelenjen meg itt. A privilégiumlevelet ekkor is csak „megcsodálhatták”, hiszen az oklevél kiállításához szükséges taksát újra nem tudták lefizetni. Csak egy évvel később jártak sikerrel, és ekkor el is vitték magukkal a diplomát, amely 1709. augusztus 9-én érkezett Esztergomba. A kiváltságlevél végső érvényesítésére 1710. november 16-án került sor, amikor a vármegyei közgyűlés is kihirdette azt. A fegyverváltság rájuk háruló összegét (ötezer forint) azonban Esztergom és Székesfehérvár képtelen volt kifizetni, így még 1728-ban is fennállt tartozásuk egy része – mutat rá a szerző. A 18. század elején újra éledő és 1710-re szabad királyi várossá váló Esztergom 1683 és 1711 közötti hivatalviselőit mutatja be tanulmányában Tóth Krisztina (Esztergom város hivatalviselői 1683–1711). A település 17. század végi megszervezése nem volt előzmények nélkül való, hiszen Székesfehérvárral és Lőcsével együtt a személynöki városok elitjéhez tartozott. Ekkor Esztergom irányításáért a bíró és a munkáját segítő 12 tagú esküdttanács volt felelős. A városban a közösség gazdasági ügyeit intéző úgynevezett külső tanács nem jött létre. A városi kancelláriát irányító jegyzői hivatalról azonban tudjuk, hogy létezett, hiszen 1347-ben egy Péter nevű jegyző dolgozott ott. A visszafoglalás után romokban heverő és szinte elnéptelenedett kirá- lyi város feletti felügyeletet a kamara úgy biztosította, hogy a Vízivárosban működő harmincadhivatal vezetőjét tette meg bírájává. Így a már Oross András által említett Svár János az 1690-es években Esztergom legfőbb vezetője lett. A Rákóczi-szabadságharcot megelőző időből még három bíró nevét ismerjük: Kelemen Györgyét, Sinka Györgyét és Svár Menyhértét. Az utóbbi család jelentős szerepet játszott a Budai Kamarai Adminisztráció alá rendelt település életében, hiszen János és a vele rokoni kapcsolatban lévő Menyhért mellett tudjuk, hogy Sinka György egyetlen leányának, Franciskának a férje Svár Tamás, János egyetlen fia volt.
