Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 4. szám - LEVÉLTÁR PEDAGÓGIA - VÁGOLA ÉVA: A tanórán kívüli oktatás és az élménypedagógia pszichológiai, pedagógiai szempontjai és előnyei

A tanórán kívüli oktatás és az éménypedagógia… 71 Az ismeretátadó órák első perceinek pedagógiai feladata a gyerekek érdeklődésének a felkeltése a tananyag iránt. Például drámapedagógiai módszerekkel a tanulók egy-egy törté-

nelmi kor kínálta szituációba helyezhetők, ami a játék, beleélés élményén keresztül épít a

természetes érdeklődésükre, kíváncsiságukra. Képzeljük el, hogy ugyanez egy múzeumban,

a hely adta korhű közegben mennyivel lenyűgözőbb, magától értetődőbb lehet! További

oktatási feladat a szemléltetés. Tanórán elsősorban a tankönyvre támaszkodhatunk, ami a

befogadás során egy érzékszervet, a látást aktiválja. Egy levéltárban adott esetben „kézzel

foghatóvá” válhat a tananyag, ha egy középkori oklevelet teljes valójában meg lehet mutatni a tanulóknak. Ekkor az oklevél nem hét fekete betű a tankönyv fehér lapján, vagy egy

rosszul kivehető fekete-fehér fotó, hanem eredeti mivoltában látható, tapintható (cérnakesztyűben). Ezért egy levéltárban például több érzékleti modalitáson keresztül, teljesebb

valójában felfogható a tananyag a gyerekek számára. Képzeljük el, hogy egy skanzeni foglalkozáson például megtapinthatók, megízlelhetők a különféle gabonák. Az apró szemek kis malmokkal lisztté őrölhetők, amiből látható,

hogy melyik lesz a legalkalmasabb kenyérsütésre. Majd cipók is süthetőek a kinyert lisztből,

amiket uzsonnára azonnal el is fogyaszthatnak a gyerekek. Sütés közben mondókákat lehet

mondani, népi énekeket, táncokat lehet tanulni. Egy ilyen foglalkozáson érvényesül a

tantárgyköziség elve, hiszen ez egyben ének, irodalom, hon- és népismeret óra, és egyszerre megvalósul a környezeti, esztétikai nevelés is. Az élménypedagógia kínálta tanulási mód

nem más, mint a tapasztalati tanulás, mikor is a gyerekek önmaguk próbálhatják ki az eszközöket, a témához kapcsolódó játékos feladatok révén kísérletezhetik ki egy helyzet megoldását, majd saját tapasztalataik alapján önmaguk vonhatják le a következtetéseiket, fogalmazhatják meg a tanulságokat, és nem készen kapott ismereteket kell memorizálniuk. A

gyerekek a foglalkozásokon nem passzív befogadók, hanem aktív résztvevők. Kérdeznek,

vizsgálódnak, kísérleteznek, vitáznak, együttműködnek. A pedagógus szerep az élménypedagógiában eltér a klasszikustól. A foglalkozásvezetők tervezik meg a tapasztalati helyzeteket, amelyeken végigvezetik a gyerekeket. Inkább kísérik, segítik, héttérből támogatják a diákok önálló munkáját, végül segítenek összegezni, lejegyezni, megőrizni a megszerzett tudást. A pedagógusok és a tanulók az élménypedagógia során sokkal inkább mellérendelő-

dő, mint alá-fölé rendelődő viszonyban vannak egymással, ami a demokratikus viselkedéskultúra elsajátításának is kedvez. Az élménypedagógia kompetenciafejlesztő hatása mindezek okán jelentős. Ami a NAT-ban megfogalmazott fejlesztési feladatokat és kulcskompetenciákat illeti,

láthattuk, hogy a tanórán kívüli oktatás, a közgyűjteményekben zajló foglalkozások is alkalmasak az összes készség fejlesztésére. Fejlesztik a kommunikációt, a játékokba beépíthetők a matematikai, természeti ismeretek, a digitális kompetencia fejlesztése, a tanulási

technikák gyarapítása, a szociális és állampolgári ismeretek bővítése, a tevékenykedtető

módszer révén a kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia kialakulásának támogatása, és elérhető a kulturális tudatosság és kifejezőkészség finomodása is. Végezetül Walter Kempowski (1929–2007) Mindig úgy becsaptak című írásából idézve:

„Az iskola rendszerint sivárság, kín, magány, túlzott követelmények, »pedálozás«, ritkán

öröm, megértés, és magával ragadó órák élménye.” Pedagógusként az a tapasztalatom,

hogy a nem-formális oktatási színtéren megjelenő közgyűjteményekben magával ragadó

élmény a tanulás a gyerekek számára, és bízom abban, hogy még sok diákkal fogok találkozni, aki mosolyogva búcsúzik el tőlem a foglalkozások után, mert élvezte a tanulást.