Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - HÍREK - Bemutatjuk a MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltár új igazgatóját: SZENDINÉ DR. ORVOS ERZSÉBET
Hírek 87 cióját, amely Debrecen város 17. század eleji történetébe nyújt bepillantást a magisztrátusi jegyzőkönyvek alapján. A dolgozat elkészítéséhez alkotói ösztöndíjban részesült, melyet a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma szavazott meg számára. Az 2010–2011. években az igazgatóhelyettesi munka mellett igen nagy feladatot jelentett a HURO pályázat, ezt követően pedig a fenntartóváltással járó adminisztratív feladatok, így tudományos munka némileg háttérbe szorult tevékenységében. Az elmúlt években már kiadványok szerkesztésében is részt vállal. 2005-től a magisztrátusi jegyzőkönyveknek nemcsak a fordításáért, de a szerkesztésért is felelős. Ekkor kapott a kötet új külsőt, mely saját elképzelésből született. Évkönyvünk szerkesztését 2011-ben vette át, a 2012-ben elkészült kötet szintén új formában jelent meg. Oktatóként 2004-ben bekapcsolódott a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola iratkezelői és irattáros képzésébe. Az oktatás célja, hogy hosszú távon biztosítsa a megyében lévő szervek irattárosainak szakképzésével a maradandó értékű iratok szakszerű kezelését és tárolását. 2008-ban, a bolognai program keretében a Debreceni Egyetemen a latin szakirányos hallgatóknak tartott a „Koraújkori latin nyelvű levéltári források olvasása” címmel szemináriumi gyakorlati képzést. A közművelődés terén iskolai vetélkedők lebonyolításában, levéltári órák tartá- sában, helytörténeti pályázatok szervezésében és kiállítások rendezésében is tevékenyen részt vett. 2008-ban a Bocskai-évforduló kapcsán feltáró munkát végzett kollégá- ival a bécsi udvari és hadilevéltári anyagban. A kigyűjtött iratokról mikrofilm másolatot készíttettek.