Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - HISTORIOGRÁFIA - KATONA CSABA: Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról és (főleg) egyebekről
Katona Csaba 40 nem érdektelen megemlíteni, hogy a szerző első történeti munkájában is e táj, Languedoc parasztságáról írta) is elkerülhetőek lettek volna. Ezzel együtt a Montaillou – mint fentebb is céloztam rá – alapmunka: Le Roy Ladurie minden tiszteletet megérdemel, mert feldolgozta, ahogy tudta és beemelte a „köztudatba”, de ne feledjük, hogy legalább ekkora szerepe van ebben a forráscsoport ritkaságának is. Ahogy egyszer egy irodalomkritikus fogalmazott (mea maxima culpa: a nevét elfeledtem…) néhány ó- és középkori irodalmi alkotás fő erénye nem esztétikája, hanem az, hogy olyan korból maradtak fenn, amikor az is ritkaságszámba ment, hogy egyáltalán tudott valaki írni… (Érdekességként még megemlíteném, hogy a kortárs magyar irodalomban is visszakö- szönnek Montaillou karakteres figurái. Esze Dóra egy írása e szavakkal veszi kezdetét: „Én, Béatrice de Planissoles, Montaillou hajdani várúrnője, az Úr 1321. esztendejében még mindig nem értettem egészen, mit akart Sybílle, a kártolófésű-készítő felesége azzal a mondattal. Annyit mindenesetre előrebocsátok, Pierre Clergue, a plébánosunk az egyetlen, akire nem vonatkozhattak a szavai. Egyben arra is rájöttem, hogy valójában egész életemben az ő arcát kerestem abban a huszonhárom férfiban, akiről mindenen túl sem állíthatom, hogy agyonkényeztetett volna.” 15 * * * A másik munka Giovanni Levié, aki Emanuel Le Roy Ladurietől eltérően nem tévedt számára idegen, ingoványos terepre. Más az idő és más a tér: az olasz mikrotörténelem kiváló művelője a kora újkori Itália egy szeletét vonta vizsgálat alá. Az Egy falusi ördögűző és a hatalom című, a Le Roy Ladurie fentebb elemzett könyvéhez hasonlóan nagyhatású munkája egy piemonti falu, bizonyos Santena 17. század végi mindennapjait vonta górcső alá ugyancsak egy sajátságos forráscsoport feltérképezésével. A mű abszolút főhőse a címben is szereplő – a kötetben külön fejezettel „elismert” – Giovan Battista Chiesa, Santena plébánosa (a párhuzam Pierre Clergue-gel, Montaillou szabados életvitelű, hatalmaskodó plébánosával szinte kínálja magát). Az egyebek mellett ördögűzéssel is foglalkozó Chiesa tevékenykedése nyomán valóságos vallási mozgalom bontakozott ki: ez volt az, ami szúrni kezdte a hatalom szemét. Az apjától, Giulio Cesare Chiesától – a falu köztiszteletnek örvendő jegyzőjétől – vagyon helyett az apa által megteremtett tekintélyt öröklő, ám felülmúlni szándékozó plébános afféle célzatos pótcselekvésként fogott bele az ördögűzésbe, majd különösebb lelki gátlások nélkül igyekezett híveit (hívőit?) rábírni arra, hogy csekélyke jövedelmük minél nagyobb há- nyadát fordítsák papjuk jövedelmeinek gyarapodására. Chiesa már ekkor észlelhette volna, hogy az ilyen tevékenység nem marad(hat) észrevétlen, illetve retorzió nélkül: a Piemont székhelyén, Torinóban működő érseki bíróság le is sújtott a harácsoló papra. Ezt követően öltötte magára az óvatosabbá váló Chiesa a gyógyító/ördögűző jelmezét: ez aztán messze nagyobb sikert aratott, mint ahogy vélhetően ő maga is remélte. Az elégedetlen emberek fogékonyak voltak az egyszerű – irracionális – okokat megadó vá- laszra, illetve a beígért és hatékonynak remélt „gyógyírra”. Tekintettel a mind tágabb körben megmutatkozó igényre, Chiesa igyekezett learatni a siker gyümölcsét: „actio radius”-a kiterjedt, mindinkább túlmutatott Santena határain, egyre népesebbé vált „rajongóinak” tábora, egyre többen keresték fel valóságos zarándokútra indulva. A mind tömegesebbé vált az érdeklődés ismételten felkeltette a hatalom figyelmét, s ami ko- 15 ESZE DÓRA: Hogyan ne szeressük a férfiakat. Eső, 6. évf. 2003. 4. sz. 16–19.