Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - HISTORIOGRÁFIA - KATONA CSABA: Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról és (főleg) egyebekről

Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról… 35 A velük szemben megfogalmazott általános kritikákat – nem vitatva azok egy részének jogosságát – halványabb pasztellszínekkel, talán kevésbé merész és egyedi ecsetkezeléssel „festeném meg”. Hadd idézzek e helyt egy gondolatot példának: „A korabeli hivatalokban keletkezett – a történészek által sokszor szentírásnak tekintett – levéltári

források elsősorban a hatalom ideológiáját, normáit tükrözik és csak ennek tükrében

értelmezhetők.”

4 Fel kell tennem a kérdést: mégis, mit tekintsen a történész, ha nem is

szentírásnak ugyan, de forrásnak? S vajon csak hivatalos iratok találhatók a levéltárakban? Naplók, visszaemlékezések, magánlevelezések, gazdasági számadások talán nem?

S a hivatalos irat talán nem lehet forrás azért, mert a hatalom nézőpontját tükrözi? Megítélésem szerint teljességgel fölösleges, hogy bármely történeti irányzat a másikkal szemben határozza meg önmagát: nem érzem szükségszerűnek ezt a kényszerpályát, amit talán a politikából vett hasonlattal tudnék érzékeltetni, ti., hogy Ausztria identitása és önmeghatározása aligha függetlenedhet Németországétól. Itt azonban

ilyesmiről nem beszélhetünk. Számomra ezért is meglepő, hogy a konzervatív történetírás számos képviselője

mennyire indulatosan reagál arra, ha egy-egy kötet az általuk (is) képviselt irányzat monolitszerű tömbjén látványosan tátongó rést üt. Ez eddig tán még érthető is lenne, az

már kevésbé, hogy ilyenkor miért nem az elemző kritika kap teret, hanem többnyire

egészében elutasítás tapasztalható, ab ovo a témájára, nem a minőségre alapozva a

praejudikációt. Meglehet, ebben szerepet játszik az a tény is, amire – mások mellett – Granasztói György hívta fel a figyelmet a Korallban, egyenesen megfogalmazva a lényeget: „A Marc Bloch–Lucien Febvre féle társadalomtörténet a historizáló

pozitivisztikus történetírással szemben, mint ismeretes, igen szélesre tárta a bevonható

források körét, hiszen mindent annak tekintett, ami valamilyen emberi tevékenység

nyomát őrzi.”

5 Mondhatni: tán a komfortérzet kényelmét is sérti, ha szakítva a korábbiakkal, hirtelen annyifelé kell figyelni, nem is szólva az esetleges tabuk látványos öszszeomlásáról. Ennek „veszélyét” pedig az új forráscsoportok bevonása mindig magá-

ban hordozza. Félreértések elkerülése végett: nem szeretnék általánosítani, de magam is ún.

konzervatív intézményben dolgozva, számos ilyen véleménnyel találkoztam. E szemlé-

letnek megvannak a mélyre ható gyökerei, csak egy példát felhozva: 1867–1868 folyamán pl. Heves vármegye levélárában nagy selejtezés folyt, melynek során a 17–18. szá-

zadi bűnperek valamint a Bach-korszak népösszeírásai is áldozatul estek a túlbuzgó levéltárnokoknak.

6 Bár nem a nevek, hanem a jelenség a fontos, azt is hangsúlyoznám,

hogy nem is annyira a hagyományos történetírás aktív művelői, hanem inkább annak

felhasználói, értsd: az olvasói közé tartozók, azok közül is a történelem szakos diplomával rendelkezők fogalmaztak meg éles kritikát úgy, hogy „esélyt” sem adtak maguk- 4 MAJTÉNYI GYÖRGY: Állami segítség vagy erőszakos asszimiláció? Az 1945 utáni roma történelem forrásairól és értelmezéséről. Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene, I. Fel. szerk. MÁRFI ATTILA. Társszerk. KOSZTICS ISTVÁN. Szerk. biz. BANA JÓZSEF–CSURGAI HORVÁTH JÓZSEF–KATONA CSABA–PERGER GYULA–TÓTH PÉTER. Pécs, 2005. 131. 5 BÁCSKAI VERA–FARAGÓ TAMÁS–GERŐ ANDRÁS–GRANASZTÓI GYÖRGY–GYÁNI GÁBOR: A Korall körkérdése a társadalomtörténet-írás helyzetéről, 1. Korall, 2. évf. 2001 5–6. sz. 192. 6 A magyar levéltártörténet kronológiája, 1000–2000. Szerk. DÓKA KLÁRA–MÜLLER VERONIKA–RÉFI OSZKÓ

MAGDOLNA. Bp., 2000. 170.