Levéltári Szemle, 63. (2013)
Levéltári Szemle, 63. (2013) 3. szám - HISTORIOGRÁFIA - KATONA CSABA: Montaillou és Santena: Néhány gondolat a mikrotörténelem két klasszikusáról és (főleg) egyebekről
33 HISTORIOGRÁFIA KATONA CSABA MONTAILLOU ÉS SANTENA: NÉHÁNY GONDOLAT A MIKROTÖRTÉNELEM KÉT KLASSZIKUSÁRÓL ÉS (FŐLEG) EGYEBEKRŐL Az alábbiakban elvileg a társadalomtörténet-írás két, ma már klasszikusnak számító, és szerencsére immár magyarul is hozzáférhető alapmunkáját szándékozom röviden ismertetni, illetve egymással összevetni, a gyakorlat azonban szándékaim szerint túlmutat ezen. E két munka egyike francia szerző, EMMANUEL LE ROY LADURIE műve: Montaillou, egy okszitán falu életrajza (1294–1324). (Bp., 1997. 608 p.), a másikat GIOVANNI LEVI, az olasz microstoria jelese jegyzi, címe: Egy falusi ördögűző és a hatalom. (Bp., 2001. 259 p.) 1 Írásom elején feltétlenül szükségesnek tartok néhány – részben kétségen felül szubjektív – tényezőt megemlíteni. Ezek közül a tényszerűbb és kisebb súlyú az, hogy kevéssel magyar megjelenésük után mindkét műről jelent már meg mérvadó folyóiratban recenzió magyarul is. 2 Hiba lenne azonban nem utalni arra, hogy előbbi jóval részletesebb, kiérleltebb, komolyabb ismereteket sejtető munka). Innentől a kötetek ismertetőjének nincs könnyű dolga, mert ettől nem csupán nehéz, de voltaképp lehetetlen is maradéktalanul függetlenedni. Ráadásul, ha nem veszi figyelembe az ottani megállapí- tásokat, azt a látszatot keltheti, hogy nem olvasta ezeket az értékeléseket (a másik lehetőség persze az, hogy tényleg nem olvasta). Óhatatlanul is beszűkült tehát az önálló gondolatok számára bejárható ösvény: nemigen lehet úgy fogást találni a köteteken, hogy annak ne legyen gondolati előzménye. Ez még egy egyszerű véleményalkotás esetén is így van, nem is szólva az esetleges kritikus megjegyzésekről. Ezért egyfajta kö- zéputat választva, ezeket figyelembe véve, esetenként reflektálva, ha nem is polemizálva igyekszem véleményt alkotni, bízva abban, hogy az esetleg megegyező észrevételek nem kérdőjelezik meg a saját véleményalkotás tényét. 1 Jelen munka évekkel korábban született, egyes részei ittott már napvilágot láttak. Így az esetlegesen k evésbé aktuális felvetésekért, ille tve a témához ködőtő új fejleményekkel kapcsolatos reflexiók hiánya miatt az olvasók elnézését kérem. A két munkára történő további hivatkozást a könnyebb átteki n thetőség okán me l lőzöm. – K. Cs. 2 KLANICZAY GÁBOR: Montaillou harminc éve. BUKSz, 10. évf. 1998. 2. sz. 168–178., illetve PÁPAY GYÖRGY: Giovanni Levi: Egy falusi ördögűző és a hatalom. Szépirodalmi Figyelő, 1. évf. 2002. 2. sz. 103– 105.