Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 2. szám - HÍREK - SOMFAI BALÁZS–BOROSS ISTVÁN–HERMANN ISTVÁN: Beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesületének 2013. évi vándorgyűléséről

Hírek 86 sok) pusztulásával. Bár e kulturális javak egyszerre képezik mindkét ország örökségét, a nyelvi

meghatározottság okán elsősorban a magyar kutatók figyelmére tarthatnak számot. Mondanivalója kapcsolódott Kenyeres István előadásához, hiszen az Ithaka-program egyik fontos célterü-

letének kellene tekintenünk az emigráns magyar emlékek feltárását és megismertetését. A plenáris ülés első napjának utolsó előadása Sz. Simon Éva főlevéltáros (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) „Törökországi magyar források múltja, jelen, jövője” című referátuma volt, amelyet az előadó távollétében Garadnai Zoltán olvasott fel. Az előadás első fele

az újonnan átadott Oszmán Levéltárat mutatta be, amely imponáló képet nyújtott egy feltörekvő ország levéltárügyének helyzetéről. A levéltárat 12 épületben helyezték el, amelyekben mintegy 120 raktár és 200 munkaszoba található. A kutatóterem befogadóképessége 350 fő. A képet némileg árnyalja az a tény, az új épületegyüttest Isztambul külvárosában, vizes területen építették fel, veszélyeztetve ezzel az őrzött levéltári anyag biztonságát. Az előadás másik fele, amelyben a szerző a törökországi hungarika-kutatás helyzetét mutatta be, korántsem tükrözött ilyen imponáló képet. Törökország levéltárait – annak ellenére, hogy a Habsburg Birodalom székvá-

rosa, Bécs mellett jó kétszáz évig Isztambul volt az a város, ahol a Magyarországról szóló döntések jelentős része megszületett, s így kiemelt hely illetné meg a hungarika-kutatásban – a legkevésbé feltártak közé sorolhatjuk. Ennek több oka is említhető, a levéltárak részben még ma is

meglévő zártsága mellett a források feltárásához szükséges speciális oszmanista szakismeretek hiánya szintén nehézzé teszi az itteni kutatást. Nem véletlen, hogy az isztambuli forrásfeltárá-

sok időről-időre egy-egy oszmanista nevéhez fűződnek. Közülük a modern török levéltárügy

megteremtésében szerepet vállalt Fekete Lajos mellett Káldy-Nagy Gyula, majd Dávid Géza

nevét kell említeni. Karsai László egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem) „Magyar vonatkozású levéltári

anyagok és kutatási lehetőségek Izraelben és másutt” címmel megtartott előadása döntően a

magyar holokauszt forrásaira koncentrált. Speciális helyzetben van a téma után érdeklődő kutató, hiszen a Yad Vashem intézet világszerte szisztematikusan gyűjti a témára vonatkozó forrá-

sokat. Magyarországon 1994-ben kezdődött meg Karsai László vezetésével a munka, amelynek

során darabszinten kutatják fel a zsidó, illetve a cigányholokausztra vonatkozó forrásokat, s ké-

szítenek ezekről mikrofilmmásolatokat. Ezekhez darabszintű lajstromok állnak rendelkezésre,

amelyek segítik a téma kutatását. „Magyar Források Oroszországban” címmel Baráth Magdolna osztályvezető (Állambiztonsági Szervek Történeti Levéltára) mutatta be a 20. századi magyar történelem megismerése

szempontjából létfontosságú volt szovjetunióbeli gyűjteményeket. Magyar vonatkozású anyag

leginkább a Szovjetunió Kommunista Pártjának két levéltárában, az Állami Levéltárban, illetve

a Külügyi Levéltárban található. A 20. századi kommunista diktatúra idején Magyarország és a

Szovjetunió közötti kapcsolatokat valójában nem a diplomáciai viszony jellemezte, hanem közvetlen, bár többé-kevésbé palástolt „baráti” befolyás határozta meg. Ennek volt kézzelfogható

megnyilvánulása a katonai és rendészeti, majd később különböző civil területeken működött

szovjet tanácsadók jelenléte, vagy az a tény, hogy a Magyar Dolgozók Pártja vezető szerveinek

jegyzőkönyveit meg kellett küldeni Moszkvába. A még csupán részlegesen megnyitott levéltá-

rakban való tájékozódást nehezíti, hogy a kutató nem találkozik klasszikus értelemben vett segédletekkel, amelyek alapján kéréseit megfogalmazhatná, hanem a levéltár(os) jóindulatára van bízva, hogy az adott témában milyen dokumentumokhoz juthat hozzá. A helyzet egy kicsit hasonló a törökországi kutatásokéhoz, amennyiben a rendkívül gazdag forrásanyag feltárásának

még csupán az elején tartunk. Garadnai Zoltán főlevéltáros (Magyar Nemzeti Levéltár) „Franciaországi források és a

magyar kapcsolat” címen megtartott előadásában röviden bemutatta a francia forráskiadás eredményeit, majd a Külügyi Levéltár fontosságára hívta fel a figyelmet. Az Országos Levéltár

mindösszesen 21 800 felvételt őriz francia dokumentumokról, ennek több mint a felét, 13 000 felvételt a külügyi levéltár 1914 előtti anyagáról készítették.