Levéltári Szemle, 63. (2013)

Levéltári Szemle, 63. (2013) 1. szám - MÉRLEG - Várospolitika és közigazgatás (Bagi Zoltán Péter)

Mérleg 75 VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZIGAZGATÁS SZERKESZTETTE CSOMBOR ERZSÉBET ÉS L. BALOGH BÉNI KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT LEVÉLTÁRA ÉVKÖNYVEI 21. ESZTERGOM, 2011. 207 p. A Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójának utolsó évében a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Várospolitika és közigazgatás címmel egy kötetet jelentetett meg. Ennek

első részében öt olyan előadás írott változata szerepel, amelyek Esztergom város és megye kuruc kori történelmét mutatták be a 2010 októberében megrendezett konferencián és a hozzá

kapcsolódó kiállítás megnyitóján. A kötet második szakasza pedig egy, a Tóth Krisztina nevével

fémjelzett, kilenc évvel ezelőtt megkezdett munka újabb állomását foglalja magába, jelesül a 18.

század eleji német nyelvű városi protokollumok regesztáit. H. Németh István a bécsi várospolitika meghatározó vonásait vizsgálja az újszerzeményi vá-

rosok 17–18. századi történetének esetében (Régi-új szabad királyi városok: várospolitika az újszerzeményi területeken a 17–18. század fordulóján). Az Oszmán Birodalom elleni felszabadító háború

során több olyan település is újra keresztény kézre került, amely a mohácsi csatát megelőzően

joggal számíthatott arra, hogy előbb-utóbb szabad királyi várossá válhat, illetve már 1526 előtt

rendelkezett a kiváltságokkal és az ezzel járó előnyökkel. A városok majd mindegyikét vagy újra

kellett éleszteni, vagy új alapokra kellett helyezni életét. Ezek közös jellemzője volt, hogy mindegyikük a kamarai adminisztráció alá került újszerzeményi területként, azaz a Magyar Királyság

központi igazgatási szerveitől függetlenül a bécsi Udvari Kamara hivatala alá rendelték a telepü-

léseket. Másrészt a városok önkormányzatait, ezek jogait és bevételeit elsődlegesen a háború-

ban részt vett mezei hadak igényei befolyásolták, határozták meg. Mivel a források nem alkalmasak arra, hogy Esztergom újjátelepülésének első negyedszázadát ezek alapján rekonstruálni lehessen, így a szerző analógiákat hív ehhez segítségül. Az euró-

pai tendenciákat bemutatva hangsúlyozza, hogy a Német-római Birodalomban és a Francia Királyságban már a 17. század folyamán végbement a városok „államosítása”. Alsó-Ausztriában

szintén ekkor a települések mindegyike Kammerguttá vált, vagyis az önkormányzatuk, igazgatá-

suk és gazdálkodásuk egyaránt állami irányítás és ellenőrzés alá került. H. Németh István mindezeket figyelembe véve a magyarországi várospolitika új vonásait

vizsgálva először is megállapítja, hogy elsődlegesen a bécsi udvar intézkedései a városi gazdálkodás megreformálását célozták, annak érdekében, hogy a Magyar Királyság települései minél

több adót tudjanak befizetni, amiből a mezei seregek ellátását lehetett (részben) biztosítani. Az Oszmán Birodalomtól visszafoglalt települések régi privilégiumaikra hivatkozva próbáltak szabad királyi várossá válni, megszerezve számos előnyt ezzel. Debrecen kivételével azonban mindegyikük újszerzeményként a Budai Kamarai Adminisztráció fennhatósága alá került.

Buda, Pest, Székesfehérvár, Pécs, Szeged és Esztergom esetében szembetűnő – hívja fel a figyelmet a szerző –, hogy velük szemben egységes álláspont érvényesült. A szokásos városi jö-

vedelmeket szinte teljes egészében a kamara birtokolta, tehát állami bevételként szedte és kezelte. A szakszerűbb, modern igazgatási elveknek megfelelően bevezették a főkamarási tisztséget.

Alá tartoztak az egyes jövedelemtípusokat kezelő tisztviselők és kamarások; a városi birtokok

jövedelmeinek kezelését pedig egy külön városgazdára bízták. Az igazságszolgáltatást tekintve a polgári perekben a városok számítottak elsőfokú hatóságnak, míg a büntető ügyekben egyértelműen a kamarai prefektúra volt az illetékes. A kamarai adminisztráció ehhez az alsó-ausztriai büntetőtörvénykönyvben meghatározott peres eljárást vette