Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - IN MEMORIAM - HÉJJAS PÁL: BOROSY ANDRÁS

IN MEMÓRIÁM BOROSY ANDRÁS 1922 - 2011 A karácsonyi készülődés közben érkezett a szomorú tudósítás, egykori kollégánk, Borosy And­rás fölevéltáros halálhíre. Hosszú, nehéz, ám nagyon tartalmas élet ért véget december 16-án. Borosy András 1922. január 10-én született Debrecenben. Szülővárosában járt iskolába, 1940-ben itt is érettségizett a Piarista Gimnáziumban. Ekkor fordult figyelme a történelem felé, s tanárai is arra ösztönözték, hogy ezen a területen képezze tovább magát. 1940—1944 között a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának hallgatójaként történelem­földrajz szakos tanárjelölt volt. Felvételét az Eötvös Kollégiumba az akkor ott oktató Kosár)' Domokos segítette. Egyetemi tanulmányai során figyelme — elsősorban Mályusz PLlemér hatásá­ra—a középkori magyar hadtörténet felé fordult. Szakdolgozatának is ez lett a témája. Ennek folyományaként született meg a Szabó Istvánhoz írt doktori értekezése, amely évekkel később A magfar lovasság a XI—XIV. században címmel a Hadtörténelmi Közleményekben jelent meg. A Szálasi-kormány idején részt vett a nemzed ellenállásban, amikor Kicsi Sándor az Eöt­vös-kollégisták közül többeket beszervezett röpcédulák szórására, ragasztására. Bár katona nem volt, sok civil polgárhoz hasonlóan nem tudta elkerülni a szovjet hadifogságot. Innen úgy tu­dott megszabadulni, hogy önként jelentkezett a Debrecenben szerveződő új magyar hadsereg­be. Rövid idő múlva a Debreceni Tudományegyetemen volt, ahol 1945 júniusában letette dok­tori szigorlatát, majd a következő évben, 1946-ban történelem—földrajz szakos középiskolai ta­nári oklevelet szerzett. 1945-től 1950-ig a Debreceni Tudományegyetem Történelmi Intézeté­ben volt előbb gyakornok, majd tanársegéd, végül adjunktus Szabó Dezső és Szabó István pro­fesszorok mellett. A háború utáni években a debreceni egyetemen 1948-ig normális élet folyt, de a „fordulat éve" itt is nagy változásokat hozott. Szabó István professzor szálka volt a kultúrpolitika szemé­ben, de nagy tekintélye miatt nem tudták kitenni. Meggyengíteni viszont igen, és ennek negatív következményei környezetén csapódtak le. Borosy Andrást és néhány tanársegéd társát egy provokátor az AVH megbízásából, egy a Hatóság által konstruált ügybe megtévesztéssel be­vonta. Lefogásuk előtt izgató tartalmú leveleket sokszorosítottak és terjesztettek. Borosy And­rást 1950. április 24-én az egyetemről vitték az AVH-ra, ahol ütlegelésekkel és kellemeden tor­nagyakorlatokkal tarkított ötven napot töltött. Az ügyészségen ugyan már nem bántották, de a megyei bíróság végül államellenes szervezkedés címén hét év börtönre ítélte. Börtönéveiről sokat mesélt a kollégáinak. Humorral fűszerezett történeteiből sohasem fo­gyott ki. Néhányan, akik nagy szerencsénkre évtizedeken keresztül dolgozhattunk vele, száz­számra hallottuk ezeket a történeteket, s az ifjabb kollégáink hallva azokat, még ma is jót derül­nek rajta. Megjárta Márianosztrát és Vácot, valamint a várpalotai és tatabányai szénbányákat. Az ötvenes évek első felében a hatóságok „gondoskodásának" köszönhetően a magyarországi börtönökben igen siralmas állapotok uralkodtak, az ő történeteiben mégis több volt a humor, mint a keserűség. Ez utóbbiból inkább a szabadulása után volt része. Amikor hat év elteltével, 1956. április 30-án kiszabadult a börtönből, nem tudta a korábbi munkáját folytatni. Évekig csak fizikai munkás lehetett. Igaz, egy akkori miniszterhelyettes, aki korábban tanítványa volt az 97

Next

/
Oldalképek
Tartalom