Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 1. szám - HÍREK - KOCSIS PIROSKA: Ötven éve történt A Kádár-rendszer megszilárdulásának levéltári forrásai. Tudományos konferencia a Magyar Országos Levéltárban. 2011. október 28.

H írek vető jellegébői következő vonásokat, tartalmakat, elvárásokat. A megtorlások utáni apátiában a társadalom minden látszólagos engedményért hálás volt ebben a mindkét fél számára eredményeket hozó, jelentős, de mégis morálisan törékeny, kétszínű alku-történetben. Az 1956—1957 fordulóján, illetve 1957 nyarán a vezetőtestületi párthatározatokban megfogalmazott ún. „kétfrontos harc" kijelölte a kádári vezetés szándékát, a józan, kiszámítható és kompromisszumokra hajlandó kádári vonalat, melyben Kádár személye, kiegyezésre hajlandó szövetségi politikája garancia lehetett arra, hogy nem ismétiődnek meg az ötvenes évek bűnei, amelyek, úgymond, foltot ejtettek a „forradalmi munkásmozgalom" eredendően tiszta szándékain, törekvésein. A továbbiakban az előadó feltette a kérdést: mit ajánlott fel a hatalom, melyek voltak azok a kézzelfogható mozzanatok, amelyek a (nemzetközi) politika tőzsdéjén is piacképes árut jelentettek a hatvanas évek elején? Megállapította, hogy az 1960 és 1963 között több lépcsőben megvalósított amnesztia-rendeletek, illetve a „szocialista törvényesség megsértésével" összefüggő vizsgálat és a meghurcolt munkásmozgalmi emberek rehabilitációját kimondó párthatározat az előbb említett „kétfrontos harcnak" fontos pillérei voltak. Az előadó hangsúlyozta, hogy az 1963-as általános közkegyelmi rendelettel összefüggésben a magyar kérdés lekerült az ENSZ napirendjéről, s éppen az MSZMP VIII. kongresszusán jelentette be Kádár János, hogy „az ellenforradalmi bűnökért elítéltek 95%-a szabadlábon van". Ezt a bejelentést hosszas diplomáciai alkudozás, egyeztetés előzte meg. Simon István utalt arra, hogy az 1962-es VIII. kongresszus volt a díszlete a szocializmus alapjainak lerakását bejelentő, demonstráló határozatnak is. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a rendszer eladhatósága, hitelességének bizonyítása szempontjából mekkora jelentőséget tulajdonított az akkori hatalom a kifelé irányuló propagandának, agitációnak. Előadását egy nagyon jellemző kádári kijelentéssel zárta: „Aki nem szereti pártunkat, kormányunkat, politikánkat, azt senki sem fogja kényszeríteni arra, hogy vasárnap a piac főterén dicsérje [...] ha nem szereti, nem szereti, az ő privát ügye. Majd megszereti. Máris szokik hozzá." Ennél gyilkosabban, naturalisztikus egyszerűséggel, nyersességgel nem lehetne találóbban, tömören összefoglalni a „legvidámabb barakk" filozófiáját — jelentette ki az előadó. Kiss András levéltáros „A berlini válság és a német kérdés magyar szemmel" címmel tartotta meg előadását, amit levéltári dokumentumokkal és fotókkal is alátámasztott. Előadását a Levéltárban található külügyi vonatkozású iratokra, a berlini magyar követség 1961. évi jelentésére, valamint pártdokumentumokra és más jelentésekre építette, mivel azok jól tükrözik az adott politikai helyzet és a tömeghangulat romlását. Elöljáróban vázolta az 1961. évi berlini válsághoz vezető utat. Ezek között megemlítette, hogy az NDK kikiáltása után Németország keleti felében az egyre romló életkörülmények, a sorozatok áremelkedések, tüntetések és utcai megmozdulások miatt 1961-ig az NDK-t mintegy három millió személy hagyta el. A Varsói Szerződés tagállamainak 1961. augusztus 3—5. közötti moszkvai kormányfői értekezletén Walter Ulbricht főtitkár javaslatát fogadták el, amely a berlini határ lezárására és szögesdrót akadály kiépítésére vonatkozott. Az indokok között szerepelt, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő menekültáradat miatt szükségessé vált a berlini belnémet határ lezárása. 1961. augusztus 13-án három óra 25 perckor a keletnémet rendőrség és a német milícia munkásőr egységei szögesdróttal választották el Berlin keleti és nyugati szektorát. A két szektort elválasztó határ ettől kezdve államhatárnak minősült. Az indok hivatalosan az volt az NDK részéről, hogy az NSZK-t meg kell akadályozni abban, hogy tovább gátolja az NDK-ban folyó szocialista építést és azt, hogy a nyugati propaganda hatására állampolgáraik tömegesen menjenek át az NSZKba. Az előadó előadásának végén különböző külügyminisztériumi dokumentumokból kiragadott részleteket mutatott be. Az első dokumentum 1958-ban keletkezett, és a német egység kérdését világította meg a bonni kormány véleménye szerint. A második dokumentum Rostás István akkori berlini magyar nagykövet 1961 szeptemberében keltezett „cinikus" feljegyzését tartalmazta a berlini helyzetről. A jelentésrészlet érzékeltette a berlini fal felépítésének azonnali következményeit: pl. egy munkás nem látogathatta meg Nyugat-Berlinben vajúdó feleségét. A harmadik forrás 1961 decemberében készült és a keletnémet rendőrség határőrizetével kapcso71