Levéltári Szemle, 62. (2012)
Levéltári Szemle, 62. (2012) 3. szám - MŰHELYMUNKÁK - GAÁLNÉ BARCS ESZTER: Igazságszolgáltatásból jogszolgáltatás. A bírósági szervezet átalakításának hatása Pest megyére 1945 után
Iga^ságs Igá Itat ásból jogsz° IgáItatatás A másik íratlan szabály az ítélkezésnél az illető származásának, osztályának figyelembevétele. Osztályharcosnak jellemezte a munkáját jól végző bírák ítélkezését az igazságügyminiszternek küldött beszámolójában a Pest Megyei Bíróság vezetője. 9 5 A Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságához küldött beszámolójában pedig a bíróságok ítélkezését abból a tényből következően értékelte jónak, vagyis osztályharcosnak, hogy a statisztikákban „a kiszabott börtönbüntetések nagyságával együtt emelkedik a s%á%alékos arány a kulákság hátrányára, illetve csökken a dolgozó parasztság vagy ipari munkásság javára".'"' A pénzbüntetéseknél is megmutatkozott szerinte az osztályharcosság, bár ebben az esetben még az ítélkezés javítását várta az elnök. A szükséges pozitív irányú korrekció „természetesen" a kulák pénzbüntetések súlyának növelésével vált elérhetővé. A Pest Megyei Bíróság elnökének 1951. október 24-én a Pest Megyei Tanács VB ülésén elhangzott beszámolójában az osztályszempontú, vagy inkább osztályharcos ítélkezés példáinak egész sorát olvashatjuk. A Pest Megyei Bíróság cséplési visszaélések tárgyában elkövetett ügyek esetében a „kulák" vádlottakra három, illetve kettő és fél év börtönbüntetést szabott ki. Ugyanakkor a cséplőgép ellenőreit és felelős vezetőit - akik a munkások és dolgozók soraiból kerültek ki - hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. A mellékbüntetés kiszabásánál is engedékenyebb volt a bíróság. 9 7 A Budapesti Felsőbíróság elnökének 1950 őszén érkezett leiratából még világosabban megfogható a különbségtétel. 9 8 Míg a kulákok esetében egyértelműen tudatos, károsító szándékot láttat a zsizsikes gabona beszolgáltatása kapcsán és ezért a törvény szigorával kívánt rájuk lesújtani, addig a közép-és kisparasztoknál más árnyaltabb elbírálást tartott szükségesnek. Noha esetükben sem zárta ki a szándékosság lehetőségét, de tettüket alapvetően a szűkösebb anyagi feltételekre vezette vissza. Az osztályszempontúság, mint látható nem csupán a kirótt ítéleteket illetően mutatkozott meg. Egyértelmű, hogy eleve rosszabb helyzetből indult az, aki kulákként állt a bíróság elé. A Nagykátai Járásbíróság vezetője esetükben az enyhítő körülmények meglétét is elvitatta. Hiába volt esetlegesen beismerés a kulák részéről, úgy vélte, hogy „a vádlott osztályhelyzete kizárja, hogy a megbánás valóban őszinte és töredelmes volna"!" A bíróság vezetője az ügyek megfelelő elosztásával maga is elősegíthette a „helyes" ítélkezést. 10 0 Amennyiben túl enyhe büntetést szabtak ki, akkor a megyei bíróság elnöke jelezte ezt a járásbíróság vezető bírája felé. Példaként említhető egy 1951. évi őszi eset, amelynél megyei elnök a Váci Járásbíróság enyhe ítéleteit kifogásolta, illetve azt, hogy a Pestvidéki Járásbíróság nem vont éles határt a dolgozó paraszt és a kulák között. 10 1 A „liberális" ítélkezések miatt a 9 3 A leghírhedtebb az 1950. évi 26. sz. tvr. (VII. 12.) az ország területének elhagyására vonatkozó büntető rendelkezések kiegészítéséről. F.z a szigorúan titkos minősítésű jogszabály nem jelent meg a Közlönyben, helyette ugyanezzel a sorszámmal a Magyar Nemzeti Bankról szóló tvr. jelent meg nyilvánosan. 9 J A miniszteri utasítások témája igen változatos volt. Szólhattak többek között eljárásjogi kérdésekről, rendelkezhettek a bűncselekmény minősítésével, büntetés kiszabásával kapcsolatban is. Lásd bővebben KAHLER, 1999. 14—43. 9 5 PML XXV. 1-a—3. 4. d. 1952.E1.I.A.52/19-10. szám - Beszámoló a bíróságok 1951. évi IV. tervnegyedben kifejtett működéséről. 1952. február 1. % PML XXV. l-a-2. 20. d. Biz. 1952/99/29. szám - A bíróságok és a helyi tanácsok kapcsolatának további fejlesztése. 1952. február 20. 9 7 PML XXV. l-a-2. 20. d. sz. n. - Beszámoló a Pest Megyei Tanács 1951. évi október hó 24. napján tartott Végrehajtóbizottsági ülésén. 1951. október 24. 9 8 PML XXV. 1—a—2. 1. d. 73/1950. - Tájékoztató a zsizsikes gabona beszolgáltatására vonatkozó ügyekben. 1950. október 7. 9 9 PML XXV. l-a-2. 1. d. 1950. Biz.46/5/11. - Aratással, csépléssel, terménybegyűjtéssel kapcsolatos bűncselekmények elbírálásáról jelentés. 1950. szeptember 1. 10 0 A büntetőpereket vizsgálva megállapítható, hogy a nagyobb horderejű pereknél (izgatási, közellátási bűntettek esetében) a bírósági tanács tagjai, az ítélethozók mindig ugyanazok. 10 1 PML XXV. l-a-2. 20. d. sz. n. - Beszámoló a Pest Megyei Tanács 1951. évi október hó 24. napján tartott Végrehajtóbizottsági ülésén. 1951. október 24. 45