Levéltári Szemle, 62. (2012)

Levéltári Szemle, 62. (2012) 3. szám - MŰHELYMUNKÁK - GAÁLNÉ BARCS ESZTER: Igazságszolgáltatásból jogszolgáltatás. A bírósági szervezet átalakításának hatása Pest megyére 1945 után

Iga^ságs £0 Igáitatás b ól jogs^o IgáItatatás ügyekről első kézből kívánt értesülni. Javasolta továbbá, hogy egyik tagja vegyen részt a tárgya­láson, ezt követően pedig a bíróság elnökével beszéljék meg az észlelt hiányosságokat. így „ajá­rási pártbizottság fokozottabb mértékben tudja ellenőrizni, hogy a járásbíróság működése megfelel-e a Várt irányvonalának, építő kritikát tud gyakorolni", 7 6 1953 júliusában a Pest Megyei Pártbizottság napirendi üléspontjai között is szerepelt a Pest Megyei Bíróság munkájáról szóló jelentés. A meghívottak között azonban nem csupán ennek elnöke, és helyettese foglalt helyet, hanem a Nagykátai Járásbíróság vezetője is. A megyebizott­ság részéről felszólaló előadó szerint az ítéletek minőségének javítása érdekében meg kellene vi­tatni a hozott ítéleteket, „vagy még ítélet előtt egyes eseteket a bíróságok vezetőjével. Elvi vitát folytatnának és ezen keresztül helyes irányba vezetnék a bíróságon dolgozókat". 7 Hangsúlyozta azonban, hogy ezt az ítéletek előre befolyásolása nélkül kívánja kivitelezni. Erre azonban már a korábbi időszakból is találunk példát. Az ítéletek pártbizottsági ülése­ken történő ismertetése, megvitatása a politika ráhatásának egyértelmű megnyilvánulása. Ide tartozik a Nagykátai Pártbizottságnak azon kívánsága, miszerint a járás területén illetékességgel rendelkező bíróság a kulákokkal szemben hozott ítélkezés során a vagyonelkobzást ne pénz­összegben, hanem ingatlanban szabja ki. 7 8 Jó minőségű föld esetén különösen fontosnak vélték ennek betartását. Az igazságügy-miniszterhez küldött beszámolója szerint a megyei bíróság ve­zetője a büntető tanácsai felé is továbbította a pártóhajt. Az '50-es évek bíráskodásának jellemzői között említhető, hogy a párt kijelölte, illetve meg­rendelte azon ügyeket, amelyeket bírósági úton kívánt rendezni. 7 9 Ennek egyik példája olvasha­tó a megyei bíróság vezetőjének az Igazságügy-minisztérium felé tett jelentésében is. Az elnök ezt az MDP Pest Megyei Bizottságán tartott megbeszélése után küldte a minisztériumba, Vida osztályvezetőnek. Az irat tartalmazza a pártbizottság vezetőjének elképzeléseit az ítélkezés főbb szempontjait illetően. A háborús híresztelés elterjedése miatt fontosnak tartotta, hogy kerüljön egy megfelelő ügy a bíróság elé. Nagy szerepet tulajdonított e bűntett elkövetésében a „klerikális reakciónak", egyúttal hivatkozott az 1950. évi V. „békevédelmi törvényre" is. 8 0 A bíróságok munkaterveiben is tetten érhető a szoros kapocs a pártállamhoz, illetve annak intézményeihez. A bevezetőkben évnegyedről évnegyedre terjedelmesebben fogalmazták meg miként szolgálhatják a kitűzött szocialista célokat. A bíróságok agrárpolitikában vállalt szerepé­ről konkrét példákat is találhatunk fennmaradt iratanyagukban. Amikor a termelőszövetkezeti mozgalom fellendítésének jegyében a Ceglédi járást „termelőszövetkezeti járássá" kívánták fej­leszteni, a Pest Megyei Bíróság vezetője az Igazságügy-minisztériumba levelet küldött Vida Fe­rencnek, hogy a járásbírósági elnök esedeges áthelyezését mellőzzék. 8 1 Szintén a nagy feladatra tekintettel hívta fel arra is a figyelmét, hogy káderek alkalmazásával erősítsék meg a Ceglédi Já­rásbíróságot. Nyilvánvaló, hogy a közellátási bűntettek és feketevágások kapcsán a helyi pártbi­zottság által kikényszerített példamutató ítéletek is e körbe tartoznak. 8 2 Az állampárthoz kötöttség számos ponton kifejeződött. Ide sorolható a bíráskodásban résztvevő személyek és a bíróság dolgozóinak párttagsága (még ha ez Pest megye esetében nem is az elvárásoknak megfelelően alakult), beléptetésük a pártba, amit felsőbb utasításra nyomon követtek. Erről tanúskodnak a bíróságon keletkezett különböző dokumentumok is (beszámo­lók, munkatervek, ellenőrzésekről szóló jelentések), amelyekben egyre nagyobb teret kapott a 7 6 PML XXXV. 3. 2. d. SE. n. - Jegyzőkönyv az 1952. október 8-i járási pártbizottság üléséről. 1952. október 8. 7 7 PML XXXV. 1. Magyar Dolgozók Pártja Pest Megyei Bizottságának iratai. (1948-1956) 32. ő. e. 1953. július 9. 7 8 PML XXV. l-a-3. 4. d. 1951. El.I.A.52/18-10. szám - Beszámoló a bíróságok 1951. évi III. negyedévben kifejtett működéséről. 1951. október 15. 7 9 Ezekről az ún. „megrendelt ítéletekről" lásd bővebben KAHLER, 1999 19-20. 8 0 PML XXV. l-a-2. 20. d. 1952. Biz.99/5. - A megyei pártbizottságon f. hó 16-án tartott megbeszélés főbb szem­pontjai. 1952. május 20. 8 1 Uo. 8 2 A bíróságoknak a beszolgáltatás végrehajtásában történő szerepükről bővebben lásd TÓTH, 2011. 124—153. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom