Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 4. szám - MŰHELYMUNKÁK - KOVÁCS TAMÁS: Baráti ellenséges vagy ellenséges baráti? Adalékok a „fehérek” és ellenforradalmi Magyar Királyság viszonyához

Árulás vagy ellehetetlenülés Valamennyi dokumentum eredetileg a két világháború közötti belügyminisztérium iratanyagában volt megtalálható. Ebben nincs semmi meglepő, hisz egyik egy rendőrségi jelentés, két esetben pedig egyenesen Keres^tes-Fischer Ferenc belügyminiszternek címzett levelekről beszélhetünk, míg a negyedik dokumentum a mély „együttműködés" bizonyítéka. Nem kizárt, hogy maga a belügyminiszter is olvasta ezeket, de hogy dr. Sombor-Schweinit%er József rendőrkapitány és/vagy a honvéd vezérkar 2. osztályának reprezentánsa, az véleményem szerint több mint biztos. A források ugyanakkor rávilágítanak arra is, hogy nem pusztán a megfigyelések tényét kell konstatálnunk, hanem azt is, hogy ezzel az érintettek tökéletesen tisztában voltak. Sőt, bizonyos esetekben egyenesen jobbnak látták, ha maguk informálják a legfelsőbb belügyminisztériumi vezetést. Az első dokumentumban a magyarországi kozák szervezet megválasztott vezetője kéri a belügyminiszter jóváhagyását saját maga megválasztásához! Vélelmezhető, hogy KeresztesFischer már tudott a választás eredményéről. így tán nem is lepődött meg a tényen, de nehezen hihető az is, hogy meghatotta volna a magyarországi kozákok összetartása. Érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy Timofejev főatamán mennyire alázatos stílusban fogalmazta meg levelét, s hogy nem győzi hangoztatni: minden magyar törvényt betartanak - különösen, amelyek a gyülekezéssel kapcsolatosakat -, s hogy a rendőrséggel minden esetben egyeztetnek. Ennek fényében már nem meglepő az ajánlkozás: ha kérik, akkor a főatamán szívesen ad szóban felvilágosítást bármelyik kozákról a rendőrség illetékesének... A második dokumentum dr. Sombor-Schweinitzer József rendőrkapitány jelentése, amit a 16608/1939.VII.

res rendeletre hivatkozva írt a belügyminiszternek a magyarországi orosz emigráció szervezkedéséről. Érdemes megjegyezni, hogy 1940 januárjában keletkezett, amikor még javában tartott a szovjet-finn háború, amely - mint már utaltunk rá — megmutatta az orosz emigráció erős megosztottságát: a jelentés 50 orosz emigráns szervezetet említ! A jelentés első sorából kiderül: az információkat „b" egyéntől szerezték be, vagyis kijelenthetjük ,,iga%f' belső információkhoz jutott a magyar belügyi vezetés. Önmagában tán meglepőnek tűnhet, hogy egy ilyen zárt - vagy legalábbis annak tűnő — társaságba is be tudott épülni a rendőrség. Ennek hátterében nem csak az állhatott, hogy az emigráns oroszok hivatalos papírjait időről időre ellenőrizni kellett. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az emigráns lét nem könnyű, s a Magyarországra érkezettek nem a leggazdagabb orosz rétegből kerültek ki. Vagyis némi anyagi érdekeltség felcsillantásával is el lehetett érni, hogy a rendőrség a belső körből is szerezzen információkat.

6 A harmadik forrás tulajdonképpen két levél. Ebből az egyik 1941. július 1-én keltezett, amit Timofejev írt Keresztes-Fischer belügyminiszternek. A másikat Timofejevnek írták, pontosabban annak hiteles fordítása, amit az atamán csatolt a belügyminiszterhez írt leveléhez. Timofejev egyszerűen engedélyt kért „a nemzeti értelmi?' kozákok toborzására a Szovjetunió elleni harchoz. Erre a Timofejevet a Nemzeti Kozák Centrum alelnöke kérte fel, más feladatok többek között bizalmi emberekből hálózat építése - mellett. A levélben megfogalmazott feladatok nem teljesültek, nem is teljesülhettek. Egyrészt hálózatépítésre egy ilyen kicsi és speciális közösség, mint a kozák, amelynek ráadásul nincsenek számottevő pénzügyi eszközei, egyszerűen esélytelen volt. A toborzás ideája pedig eleve halott ödet volt. Mi már tudjuk - Timofejev azonban nem tudhatta hogy a magyar vezetés ekkorra már eldöntötte: nem engedi meg semmilyen csoportosulásnak — így az orosz—orosz nyelvűeknek sem -, hogy Magyarországon toborozzanak. Ez a toborzási tilalom ekkor még kiterjedt a magyarországi népi németekre is, akiket a Waffen-SS szeretett volna besorozni. A felkérést aláíró szervezet pontos azonosítása szintén kérdéses. Ugyanis az orosz nyelvű kozák emigrációban is élesen elkülönültek egymástól a doni, a kubáni és a tereki kozákok. Feltételezhetjük - különösen a prágai székhely miatt -, hogy a 6 Egy Horthy kori „b" egyén pályafutását lásd KOVÁCS, 2009. 83-90. 7