Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 2. szám - HÍREK - CSÖNGE ATTILA: Népbíróság-történeti konferencia Bács-Kiskun megyében. 2011. május 23

Hírek. vélik, hogy „bosszúszomjas zsidók" (kommunista párttagságival) a kezükben megkaparintották az AVH-t, és a népbíróságokat, valóságos vérfürdőt rendeztek, ezrével, sőt tízezrével végeztek ki politikai ellenfeleken túl egyszerű csendőröket, hivatalnokokat, papokat is. Az anekdotákkal fűszerezett, emellett konkrét számadatokra épített, tanulságos előadás bebizonyította, hogy az igazság, mint oly sok más szélsőségesen eltérően értékelt probléma esetén, ezúttal is valahol félúton van. A magyarországi népbíráskodás nemzetközi összehasonlításban nem volt túlságosan „elnéző", „megbocsátó", ugyanakkor az a megállapítás sem fedi a valóságot, hogy ezrével „mészároltak le" embereket. A nap első levéltáros előadójaként Soós Mihályt köszönthettük az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, aki „A háborús és népellenes bűntettek elkövetőinek felelősségre vonásával kapcsolatos iratok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában" címmel tartotta meg referátumát. Egy nyilas párttag, levente-oktató, egy előbb beszervezett, majd kivégzett csendőrőrnagy, vagy épp egy 1949-ben internálásból szabadult, majd 1971-ben újra eljárás alá vont személy konkrét példáin keresztül megismerhettük, hogy mely szervek irataiból mennyi hozható kapcsolatba a háborús és népellenes ügyekkel, és hogy milyen eljárási sajátosságok jellemezték az egyes időszakokat az '50-es, '60-as és '70-es években. Ezután a Bács-Kiskun Megyei Levéltár levéltárosa, Tánc^os-S^abó Ágota „Ennek a tisztnek a viselése nagyon tövises... Tanácsvezetők, bírók, népügyészek és laikus bírák a háború utáni felelősségre vonás folyamatában" című előadásával zárult a délelőtti program. Elsősorban az adott időszakban keletkezett igazságügy-minisztériumi dokumentumok alapján végzett kutatásai révén világos képet vázolt a népbíróságok működését leginkább megnehezítő személyzeti kérdésekről. Nevezetesen arról, hogy kevés volt a jól képzett, politikailag megbízható és mindezeken túl a népbírósági munkára hajlandóságot mutató szakember. E hajlandóságot erősen csökkentette, hogy akár a népügyészek, akár a laikus bírák javadalmazása inkább az ellehetetlenüléshez, semmint a tisztes megélhetéshez volt elegendő, különösen az infláció időszakában. További problémát jelentett a munkamorál leromlása, illetve a munkáspárti és más pártok közötti konfliktusok kiéleződése, ami egyes esetekben akár a tettlegességig, illetve a pozícióból történő elmozdításig és további retorziókig fajulhatott. Mindezt csak tetézte, hogy a népbíróságok tisztviselői ki voltak szolgáltatva a laikus nagyközönségnek is, mely elsősorban nekik rótta fel mindazt, ami végeredményben a népbírósági tanács politikai pártokból tömörült tagjainak döntése volt. Az előadó által feldolgozott gazdag forrásbázis és az abból nyert összefoglaló áttekintés rámutatott arra, hogy a felsorolt, személyzethez kapcsolódó gondok nem elszigetelt helyi esetek voltak, hanem általános jelenségként az ország valamennyi népbíróságát érintették. Az ebédszünet utáni első előadást Farkas Csaba, a Csongrád Megyei Levéltár főlevéltárosa tartotta. „A Szegedi Népbíróság működésének politikai körülményei és jellegzetességei 1944 és 1950 között" című előadás tárgya az a népbíróság volt, mely a budapesti után a legkorábban kezdte meg működését és a legtovább, 1950. április l-ig működött. Mindenekelőtt körüljárta a Szegedi Népbíróság születésének és felállításának körülményeit, illetve az új politikai elit ezzel kapcsolatos, újságcikkekben is kifejtett álláspontját, majd részletesen elemezte a népbíróság öszszetételéből, túlpolitizáltságából eredő tendenciákat. Az érzékletes példákkal színezett előadásból kiviláglott, hogy 1945—1946 során a kisgazda, polgári demokrata népbírák még képesek voltak sikerrel ellensúlyozni a kommunista, szakszervezeti népbírák politikai nyomását. Mivel a korabeli viszonyok számtalan visszaélésre nyújtottak lehetőséget — gondolhatunk itt például a feljelentők nem egyszer tetten érhető anyagi és politikai érdekeltségére — a nem kommunista tagok ellensúlyozó szerepének fontossága kétségtelen. 1947-től azonban a népbíróságok teljesen a kommunisták befolyása alá kerültek, akik a számukra nem tetsző népbírákat kiszorították a rendszerből. így már semmi nem állt útjukban, hogy az év első felében a Magyar Szabadság Párt, a választásokat követően pedig a helyi szinten különösen jól szereplő Magyar Független109