Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 1. szám - MÉRLEG - PlHURIK JUDIT: Naplók és memoárok a Don-kanyarból, 1942-1943. (Ism.: VARSÁNYI ERIKA)

Mérleg legyőzött, fizikailag és lelkileg meggyötört katonával. A szövetséges német haderő tagjai cserbenhagyták, megalázták, bántalmazták segélykérő magyar bajtársaikat. Sajnálatos, hogy a magyar tisztikar tagjai között is voltak kegyedenkedő parancsnokok. Tettükre nincs mentség, legfeljebb magyarázat: a háború borzalmai, a kilátástalanság, a tehetetlenség érzése kiváltotta brutális reakció. Kiss József, tartalékos karpaszományos őrvezető memoárjában említést tesz vitéz Muzsay Ferenc ezredesről, aki „majdnem karvastagságnyi bottal verte a magukat alig vonszoló honvédeket. [...] Némelyik katonának folyt a könnye és kezét összetéve könyörgött, hog}^ lője agyon, de ne bántsa, mert úgyis nagyon szenved a fájdalmaktól, hiszen el van fagyva mindkét lába. De nem volt kímélet..." (135.). Ugyanakkor sokan köszönhették életben maradásukat az alakulatukat összefogó, visszavezető parancsnokuknak így, pl. Bártfai Szabó László főhadnagynak (139.). Az 1943. januári katasztrófa idején a fegyvereké volt a főszerep, napi feljegyzésekre (naplóvezetésre) nemigen volt lehetőség, az akkori szörnyű élmények, majd a visszavonulás borzalmai inkább a később, békeidőben papírra vetett memoárok, visszaemlékezések alapján rekonstruálhatók. Ezek a leírások azonban többnyire tárgyszerűbbek és kevesebb érzelmi momentumot tartalmaznak. A könyvben külön fejezet foglalkozik azzal, hogy a katonák miként vélekedtek az ún. zsidókérdésről, noha a feldolgozott dokumentumoknak alig több mint 10%-ában lehet találni a kérdéssel foglalkozó megnyilatkozást (150-ből 17). A téma felvetésének jogosságát azonban több tényező, körülmény is indokolja: a magyar hivatalos politikában érvényesülő antiszemita propaganda; a magyarországi zsidótörvények és az 1942. évi XIV. törvénycikk, amely megtiltja, hogy zsidók fegyveres alakulatokban teljesítsenek szolgálatot, de azt nem, hogy munkaszolgálatosként a frontra küldjék őket. így került ki a Don-kanyarba is több tízezer (39 000) munkaszolgálatra beosztott magyar zsidó állampolgár, akik együtt szenvedtek, nélkülöztek katonatársaikkal, emellett olykor el kellett viselniük a durva, antiszemita, gyűlölködő megjegyzéseket, a megalázó diszkriminációt. A sorsközösség következtében valamelyest tompult az antiszemita felhang, és az idő múlásával a források bajtársi együttérzésről, együttműködésről is tanúskodnak. Ám arra is van példa, hog}' a honvédek irigyelték a frontvonaltól távol tevékenykedőket, néha úgy érezték, ők vannak kedvezőbb helyzetben, ráadásul könnyebben át tudják vészelni a szélsőséges időjárási viszonyokat, a -30-40 fokos hideget, mivel megtehetik, hogy civil ruhadarabokkal egészítsék ki megkopott, elrongyolódott öltözéküket. A tényleges katonák körében ez ugyanis megengedheteden volt. Jány Gusztáv vezérezredes, hadseregparancsnok a voronyezsi katasztrófát követően ekként rendelkezett: „Első a katonai külső. Nem tűrök mindenféle ronggyal körülcsavart lábbelit, polgári köntöst, leheteden föveget, melyen nincs rózsa és rendfokozati jelvény..." (140.). Az elszenvedett vereség, a kudarc katartikus élménye, a felelősség kérdése a háború befejezését követően még hosszú ideig foglalkoztatta a tollforgató túlélőket. Visszaemlékezéseikben rendre felbukkan az elkeseredettség motiválta jogos vagy éppen alaptalan vádaskodás, a bűnbakkeresés. Például Bottá Ferenc őrvezető emlékei szerint tisztjeik: „Halladan megvetéssel nézték a legénységet, mert nem szereztek neki dicsőséget." (138.). Hog}' annyi memoár és visszaemlékezés íródott, talán annak a sajnálatos, hírhedt kijelentésnek is köszönhető, ami Jány Gusztáv 1943. január 24-ei parancsában szerepelt, miszerint „a 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét". Hogy két hónapon belül ezt visszavonta, az már nem igazán érte el célját. A túlélők odaveszett bajtársak nevében és helyettük is úgy akarták megvédeni a magyar katona tisztességét, helytállását, hog}' visszaemlékezéseikben megörökítették az utókor számára azt a sziszifuszi erőpróbát, amit a keleti fronton töltött hónapok jelentettek a számukra. Bártfai Szabó László főhadnagyot is elsősorban a 2. magyar hadsereg rehabilitálásá37