Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 4. szám - HÍREK - Beszámoló az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa 2010. évi tisztújító közgyűléséről (BANAJÓZSEF-HERMANN ISTVÁN)

Hírek A közgyűlés vezetését Tilcsik György megválasztott elnök vette át, aki méltatta Á. Varga László elnök úr és a korábbi elnökség munkáját. Este a város vezetői fogadáson látták ven­dégül a közgyűlés résztvevőit. November 4-én folytatódott a közgyűlés az egyesület alapszabályának az ügyészség ész­revételei alapján történő módosításával. Ennek lezárultát követően kezdődött meg a szakmai program, amelynek első előadója Lakos János vezető szakfelügyelő volt. A magyar levéltárügy helyzete a szakjelügyelet szemüvegén keresztül című előadásában röviden bemutatta a szakfelügye­let vizsgálad tematikáját, az önkormányzati levéltárakra fókuszálva ismertette az ezévi vizs­gálatok eredményeit. Breinich Gábor (Budapest Főváros Levéltára) és Fülöp Tamás (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár) A tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek levéltári lehetőségeiről hirdetett TAMOP pályázatról, illetőleg annak tapasztalatairól számoltak be a két érintett intézmény szemszögé­ből. Részletes és némiképp borzongató képet kapott a hallgatóság az uniós pályázatok út­vesztőiről. Megdöbbentő volt a pályázat elkészítésére fordítandó (és fordított) munka nagy­sága. A szervezéssel, szakmai anyagok kidolgozásával, a költségterv elkészítésével 3-4 fő több hetes munkaideje ment el, és ez az önkormányzati levéltárak személyi ellátottságának ismeretében rendkívüli erőforrások megmozgatásának minősíthető. Ehhez járultak hozzá a pályázat informatikai támogatásának hiányosságai, ami miatt a pályázat eredeti ütemezése jelentősen csűszott. A pályázat elbírálása során kizárólag formai szempontokat vettek figye­lembe, azaz a pályázatok megfelelés esetén a beérkezés sorrendjében a rendelkezésre álló forrás erejéig részesültek támogatásban. Jellemző, hogy a pályázatot végül benyújtó négy levéltár egyike sem kapott támogatást, és közülük csupán egy pályázatát utasították vissza formai okokra hivatkozva. Az előadás utáni beszélgetésben a pályázatot benyűjtó intézmé­nyek képviselői hangot adtak abbéli kétségeiknek is, hogy vajon támogatás esetén meg tud­tak volna-e felelni a szigorú elszámolási és fenntartási követelményeknek. Ezt követte Gecsényi Lajos, az NKA Levéltári Szakmai Kollégiumának vezetője Tájé­koztatója az NKA Tevéitári Szakmai Kollégiuma pályázati koncepciójáról. A Nemzeti Kulturális Alap élén bekövetkezett változás egyfajta koncepcionális változást is jelent. Jankovics Mar­cell elnök, aki már korábban is állt az NKA élén, az alkotás támogatását tekinti elsődleges fontosságúnak. Mindez azzal jár, hogy az eszközbeszerzésre kiírt pályázatok (és azok költ­ségkerete) az eddigieknél is szűkösebb lesz. Arra azonban törekszik a Levéltári Szakmai Kollégium, hog} r amennyiben a minisztérium nem különítene el forrást a veszélyeztetett levéltári anyag védelmére, akkor erre a célra az NKA költségvetéséből teremtsenek forráso­kat. A Levéltári Szakmai Kollégium az év folyamán elkészítette pályázati koncepcióját, amit elnöki jóváhagyást követően megküld a levéltárak részére. Az utolsó előadást Kenyeres István (Budapest Főváros Levéltára) tartotta, Beszámoló az e-levéltár projekt eredményeiről és további fejlesztésének lehetőségéről. Tekintve, hog}' a témával önálló rendezvények is foglalkoztak, illetve foglalkoznak, itt csak a továbblépés lehetőségéről, az e­levéltár projekt kiterjesztéséről ejtek néhány szót. Az érintettség okán elengedheteden az önkormányzati levéltárak bevonása, hiszen ezek illetékességi területén is felmerülnek az e­iratokkal kapcsolatos problémák. A megoldás lehetőségét a kialakítandó e-levéltárhoz való csatlakozás jelentheti, ennek viszont elengedheteden feltétele a levéltárak szakmai és infor­matikai felkészítése. Kenyeres István beszámolt arról a pályázati anyagról, amelyet e feladat elvégzésének támogatására állítottak össze. A közel kétmilliárd forint európai uniós forrást megcélzó pályázati anyag jelenleg a minisztérium és az NFU támogató nyilatkozatával a döntéshozók előtt van. Támogatás esetén az önkormányzati levéltárak előtt megnyílik a 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom