Levéltári Szemle, 60. (2010)
Levéltári Szemle, 60. (2010) 2. szám - HÍREK - Beszámoló a levéltáros egyesületek részvételéről a 2010. évi Múzeumok Majálisán (GRÚBER MIHÁLY)
Hírek témákra gondoltak a látogatók. Ehelyett sok pici, színes, „sztoris" témát kaptak. Ilyen fajta kiállítások szervezése mindenféleképpen javasolt a jövőben is, és a sátordekoráció ismeretterjesztő szerepe sem elhanyagolható. A könyveladás a nyomott áraknak köszönhetően túlszárnyalta a 2008. évi napi átlagot. Az aktív személyes részvétel mellett vidéki levéltáraink kiadványaikkal tudnák még megfelelően képviseltetni magukat. Ezen kívül érdemes lenne, ahogy korábban is felvetettük, egyegy dedikálás megszervezése is. A nap folyamán állandó igény mutatkozott a személyes tájékoztatásra, elsősorban a családfa- és helytörténeti kutatásokat illetően. A segédanyagok aktualizálása és naprakésszé tétele a jövő évi majálisra is elengedheteden. Érdemes megfontolni a kiállítás és a személyes tájékoztatás mellett egy esetleges informatikai bemutató megszervezését is, szorosan összekapcsolva az e-Levéltár projekttel. Fontos volt a sátor elhelyezkedése, а В szektor közvetlenül a Múzeum lépcsőjének oldalában kapott helyet, ennek köszönhetően a tavalyelőtti évhez képest jelentősen nőtt a látogatók száma. A következő évre javasoljuk a sátor bővítését, ugyanis a 3 x 4 méteres alapterület igen kevésnek bizonyult. A levéltár kvíz pedig, amellett, hogy könnyebben mérhetővé tette a látogatottságot, több fontos eredménnyel szolgált. A kérdőívet összesen 115 személy töltötte ki, és bár a kitöltök számát tekintve ez nem mondható reprezentatív felmérésnek, mégis számos tény feltárására volt alkalmas. A kérdőívvel a következőket próbáltuk mérni: • Általános ismeretek a levéltárról: 1., 9., 10., 11. kérdés. • Az iratanyag kutatásával kapcsolatos kérdések: 2., 3., 4., 5. • Iratanyagra vonatkozó kérdések: 4., 7., 8. • A levéltáros, a levéltár szerepére vonatkozó kérdések: 6., 10., 12., 13. • Általános szimpátia: 13, + A kérdőívet 115 személy töltötte ki. 2 A korösszetétel a következőképpen alakult: • 18 éves korig: 18 —6,7% • 19-30 éves korig: 15 — 13,9% • 31-60 éves korig: 56 — 52% • 61 éves kortól: 19 — 17,4% Lakóhely szerint: • Budapest: 79 — 74,25% • Vidék: 25 — 23,5% • Külföld: 2 — 1,85% 2 A kérőíveket kitöltőknél előfordult, hogy egyes kérdésekre nem válaszoltak, ebből fakadhatnak a 115-nél kisebb összesítések egyes kérdések esetében. 80