Levéltári Szemle, 59. (2009)
Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. szám - LEVÉLTÁRI MŰHELYMUNKÁK - FÜLÖP TAMÁS: Egy „alázatos folyamodás" margójára. Adalékok Jász-Nagykun- Szolnok vármegye székházának megépítéséhez
Egy „alázatosfolyamodás" margójára Az „alázatos folyamodás" margójára Hubayné „alázatos folyamodásának" valószínűsített megszületésekor már régóta köztudomású volt a város telekfelajánlása, s ebből nyilván arra lehetett következtetni, hogy a döntéshozók a megye számára új, reprezentatív székházat kívánnak építtetni, ha egy mód van rá, nem érik be „használt" ingadannal. Az új megyeszékhely, Szolnok polgárai is abban voltak érdekeltek, hogy a megyeháza többemeletes, impozáns épülete tovább növelje a Jászberénynyel, Karcaggal vetélkedő város presztízsét, megyeszékhely-jellegét. Csakhogy Szolnok épületek szempontjából nem volt felkészülve a megyeszékhellyé válásra, a megyei közgyűlés és közigazgatás elhelyezése még ideiglenesen sem volt megoldott. Hubay Ferencné kérésének ez adott valódi létjogosultságot. Közel másfél évszázad távlatából is lebilincselő, ahogyan az asszony ingadanügynököket megszégyenítő módon „esedezvén" a megye vezetésének figyelmébe kívánja ajánlani a „csődtömeggé" vált épületeket. Különösen magával ragadó az a rész, amelyben a feleség hosszasan, külön kiemelésekkel, aláhúzásokkal amellett érvel, hogy ajánlata „a megye közönségére nézve legelőnyösebb", mivel így a törvényhatóság „a legszebb, legczélszerűbb hivatali helyiséget és hozzá legolcsóbban szerez". Gyakorlatilag minden létező fortélyt bevet az asszony, amikor azt bizonygatja, hogy a felajánlott házak „Szolnok város legkiválóbb pontjain, egyik a főpiaczon másik a Tisza híd átellenében előtte nagy tér, s homlokzattal délre feküsznek", s ráirányítja a figyelmet arra, hogy „a Zöldfa vendéglő telke pedig, hol a megye ház terveztetik jelentéktelen helyen fekszik, s e telken építendő megyeház északra lenne fronttal". A végső argumentum pedig a gazdasági és erkölcsi indok, hiszen egy új megyeháza „bizonyára drágább lenne, mert az építés magány embereknek is többe szokott jönni, mintha készt vesz, még többe jönne pedig a megye közönségének, mint morális testületnek". Ilyen indoklással kérte hát az asszony a főispánt, hogy javaslatát „pártolni s azt a tekintetes megyei közgyűlésnek pártolólag előterjeszteni" szíveskedjék. Az asszony valóban jól érvelt, hiszen a felajánlott épületek a „Magyar Királyhoz czímzett — vagy a volt Szolnoki Kir. törvényszéknek helyiségéül szolgáló házak" többemeletes ingatianok voltak, és nemcsak a korabeli Szolnok központi részén feküdtek, hanem déli utcafronttal is rendelkeztek. Mindkét épület építtetője és korábbi tulajdonosa Obermayer Lajos szolnoki ácsmester/építőipari vállalkozó volt, akit a közvélemény 1879. január 2-án bekövetkezett tragikus halála után „Szolnok második felépítőjének" nevezett. 2 9 A mai Szabadság téren, a Tisza híd lábánál található kétemeletes épület, amelyet akkoriban „törvényszéki épületnek", később Hubay-féle háznak neveztek (ma a Varga Katalin Gimnáziumnak ad otthont), valószínűleg 1855 körül épült. A másik épületet a Magyar Király Szállót (ma a Damjanich János Múzeum található itt) 1860-ban, közéled és vállalkozói sikereinek csúcsán építette fel Obermayer, az akkori főpiacon, a mai Kossuth Lajos téren. A Magyar Király Szálló megépítése egybeesett Szolnok 1849 utáni igazgatási-katonai szerepkörének megerősödésével, a vállalkozó pedig, aki kávéházat és éttermet is szeretett volna nyitni a szállóban, vállalkozását a „számos cs. kir. tisztviselő urak" és „állami katonaság" jelenlétére, illetve a „mivelődésénél fogva naponta szaporodó" helyi polgárságra alapozta. 3 0 A tanács úgy gondolta, hogy a város számára „egy tisztességes helyiség a haladó korszellemnél fogva igen 2 9 BAGI, 2008. A tarnaörsi születésű Obermayer Lajos ácsmester szolnoki letelepedése az 1830-as évekre tehető, majd a '40-es években karrierje igen szerencsésen és gyorsan felfutott: nevéhez fűződött az új, tíznyílásos Tisza híd 1851—1852. évi megépítése, majd több, városképi szempontból is jelentős épület megalkotása. 3 0 JNSzML Szolnok tan. jkv., 1859-1862. XXII. V-400. 8/1860. 1860. február 25. 77
